Lassan, de biztosan teljes az elfogultságom a Budapesti Operettszínház irányába. A legszínvonalasabb, leglátványosabb, legformabontóbb (és legdrágább ;) darabokat valahogy mindig itt sikerül megtekinteni és alig várom, hogy legközelebb is mehessek. A Mozart! eddig kimaradt a szórásból, pedig a zenei anyagát régóta hallgatjuk. Kíváncsian vártam az előadást, mivel nem ismertem a történetet, ezért elképzelésem sem volt arról, melyik dalbetét mikor, milyen közegben és egyáltalán melyik szereplő szájából hangzik el.

Nos, a darab a felütéstől kezdve elvarázsolt. Központi díszletelem volt egy hmm... egy izé... egy kis fémdomb. Leginkább az Enterprise űrhajóhoz hasonlított, nem is értettem, mit keres a darabban. Aztán kiderült, hogy ez bizony egy multifunkcionális díszletelem: ha kell, sírdomb, felemelve és oldalra fordítva háttér, Mozart és Colloredo duettjében a földtől kb. egy-másfél méterre felemelve világító és mozgó alap. Bizonyos jelenetek díszlete kissé futurisztikus jellegű volt (lézerek és fényeffektek minimális kiegészítőkkel) , ami tökéletesen megfért a klasszikus jelenetekkel (piac, lakás, stb.). A klasszikus, kosztümös részek egy az egyben az Elisabeth-et idézték, ami számomra az etalon, ami a díszleteket és jelmezeket illeti. Meg voltam győződve arról, hogy Kentaur a díszlettervező, de amikor utánanéztem, kiderült, hogy egy Khell Csörsz nevű figura, akiről még életemben nem hallottam. Mindenesetre elismerésem, Velich Rita jelmeztervezővel (aki egyébként az Elisabethet is elkövette :) és Somfai Péter világításrendezővel együtt!
A Kerényi-féle rendezés végig nyomon követhető volt, visszaköszöntek azok a - nem kicsit - hatásvadász elemek, amelyekkel rendszeresen dolgozik és amelyek valahogy mégis elférnek a rendezéseiben. Mondjuk a színpadon anyaszült meztelenül agonizáló Mozartot kissé nehezen vette be a gyomrom, de a közönség elmebeteg módon tombolt érte... azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy darab közben vastapsot hallottam.

Szerencsére Mészáros Árpád Zsolt játszotta a címszerepet (Dolhay Attila a másik szereposztás, akit valamiért nagyon nem szeretek), hozta a szokásos formáját. Jó az a srác, nagyon jó... Számomra egy előadás fő értékmérője, hányszor borsódzik a hátam. Kissé profán megfogalmazás, az irodalom talán ezt nevezi katarzisnak, nálam egyszerűen libabőr^^ Nos, a Mozart! során négy ilyen alkalom volt: az Árnyékdal (MÁZS), Forog a tánc (Vágó Zsuzsi), a Szeret mind, ki ismer (MÁZS-Vágó), valamint értelemszerűen a zárókép, a Mozart, Mozart! Ezen kívül volt még egy jelenet, ami nagyon megfogott: Párizs, illetve a későbbiekben a francia forradalomról érkező hír.
Aminek ugyanezt a hatást kellett volna kiváltania, az Mozart és Colloredo duettje, Az egyszerű út. Sajnos ez nem jött be :( Németh Attila félelmetesen gyengén játszott, mintha nem lenne hangja. Pedig anno Verona hercegeként nagyon rendben volt.
Nagyon élvezetes volt Náray Erika Waldstätten bárónő alakítása is. Az összhatásra a darab során felhangzó Mozart-töredékek is nagyon jó hatást gyakoroltak.

Tudom, hogy akartam még egy csomó dolgot írni a musicalről, de közbejött egy naaaaaagy karácsonyi szabadság, itt maradt a félkész bejegyzés és jól elfelejtettem, ami a fejemben volt :)
A lényeg, hogy jó kis darab volt!