Harmadik nekifutásra végre-valahára eljutottunk a Menyasszonytánc című klezmer-musical egy előadására. Már nagyon régen szerettük volna megnézni, de valahogy mindig közbejött valami. Most nem hagytuk, egy fővárosi hétvége központi programjává tettük.

Nagyjából tudtuk, mire számíthatunk, két dolog azonban sok mindent megváltoztatott. Először is, a második sor közepén ültünk. Kissé kockázatosnak tűnt, mivel az Operettszínház színpada szép nagy, de szerencsére nem volt ezzel baj. Sőt, annál élvezetesebbnek bizonyult, hogy most először a teljes valójában láthattuk a színészek arcjátékát is. Eddig egyszer volt szerencsém ehhez az élményhez, de azt hiszem, hozzá tudnék szokni :)
A másik érdekesség, hogy délutáni előadásra szólt a jegyünk. Ez ugyebár azt jelenti, hogy a színészgárda húzó nevei még otthon pihennek, és a „másodvonalbeli” szereposztással játsszák a darabot. Esetünkben viszonylag jól jártunk ezzel: a két főszereplő, Rózsi és András szerepében mind Győrffi Anna, mind György-Rózsa Sándor nagyon tehetségesnek bizonyult. Melis Gábor Herskovics alakítása necces volt egy kicsit, ami részletet eddig láttam a darabból, abban Mikó István jobban tetszett, de alapvetően rendben volt azért a dolog. Ugyanez sajnos nem mondható el Imre Sebastian Jonel-alakításáról, eléggé vérszegény volt.

Igazából ez az a darab, ahol nincs értelme elkülöníteni a történetet, a jelmezt, a díszletet, vagy bővebben beszélni a zenéről, koreográfiáról. Néhány szót mégis, bár semmitmondók lesznek a valósághoz képest. A Budapest Klezmer Banddel kapcsolatos élményeimről korábban már írtam egy keveset, most is hozták a formájukat. A darab zeneszerzője ugyebár maga az együttes alapítója és vezetője, Jávori Ferenc Fegya, ebből következően a zenéjük valami elementáris erejű, betonstabil keretet ad a történetnek. Igazából nem is tudom, melyik dalbetéteket lenne érdemes kiemelni, annyira egyben van az egész darab. Lássuk a kedvenceimet!
Van egy „önmagáért való” rész , ami semmivel nem viszi előre a történetet, a Jiddische Blues. A BKB jutalomjátéka az egész, egy zseniális klezmer-blues keverék, színpadképében pedig teljes egészében revüt idéz, félelmetes lendülettel és hangerővel.
Csúcs Herskovics és Blumné Ella közös tangója, illetve a három zsidó özvegy „Nem baj, ha lúdtalpas” című dala is. Remek volt a festményen megelevenedő és lemászó Blum Salamon panaszkodó monológja Benkóczi Zoltán előadásában. A két kerékpározó pocakos vallási vezető, a rabbi és a katolikus pap duettje is nagyon jól sikerült.

Egy dolgot kell még szem előtt tartani: ha valakinek kiütése lesz a klezmertől, akkor ne, ismétlem ne menjen el megnézni a Menyasszonytáncot! Máig emlegetjük a mögöttünk ülő, baromira művelt úriembert, aki a szünetben kifejtette, h ő „utálja ezt a román zenét”, különben is, ahelyett, hogy ez a „valamilyen band” játszana, igazán hozhattak volna egy szimfonikus zenekart.

Esetünkben mindenesetre folyamatban van a jegy beszerzése a másik szereposztásra ;)