Próbálok rendet rakni a gépemen, de csúnyán elakadtam. Megtaláltam ugyanis a WoW screenshotjaimat tartalmazó mappát... Döbbenetes mennyiségű élményt idéznek fel bennem a képek, jókat és kellemetleneket egyaránt. Ki vagy mi voltam a játékkal töltött idő alatt?

Először Bicskásként, a troll rugóként ismertek. Közöm nem volt a játékhoz, PvP talentezéssel szenvedtem fel magamat 60-as szintre, máig sem tudom, hogyan. Akkortájt még nem töltöttem annyi időt a játékkal, hogy komolyan raideljek, így egy eléggé rosszul működő klán tagjaként csak a kezdő instákba jutottam le. Igazából nem is hiányzott, hogy komolyabban vegyem a játékot. Bicska évek óta nyugdíjas, átment a Dark Portalon és letelepedett Thrallmarban, ahol helyi látványosságként szolgál oldschool felszerelésével és különös becsben tartott ikerpengéivel.

A félig démoni születésű warlock, Kanaloah Sweetwater bőrébe bújtam. Vannak, akik a mai napig így ismernek, a nickem is innen van. Kana volt és lesz a szívem csücske, rajta keresztül tanultam meg, mit jelent a raidelés a WoW-ban. A szerver második legjobb guildje, a Crimson Gauntlet színeiben a warlockok vezetőjeként végiggyalultam a vanilla WoW jelentős részét, csak C'Thun és Naxxramas állított meg bennünket. Fél HC guildként remek eredmény volt, de aztán a vezetőnk kilépésével a CG idétlen gyerekek hatalmi játékszerévé vált és hamarosan összeomlott. Bár az újabb guildemben szívesen fogadtak, valahogy nem éreztem magam olyan jól, mint korábban. Kanaloah szíve a CG-ben maradt.

Ez vezetett ahhoz, hogy újból személyiséget váltottam: megszületett Busma, a draenei sámán, aki már egy másik szerveren kezdte meg életét. Néhány héttel azután, hogy csatlakoztam az Isten Ostorai klánhoz, felkértek, hogy legyek a sámánok vezetője, majd rögtön ezután a raidek healer leaderének szerepét is rám osztották. Innen már nem volt visszaút, hamarosan raid leaderi pozícióban találtam magam. Ekkor tanultam meg, mit jelent a minmaxolás, a taktikák pontos ismerete. Eleinte nagyon élveztem a dolgot, de aztán azon vettem észre magam, hogy offline is egyre több időt töltök a játékkal. Amikor ez elérte a napi 4-5 órát, ráébredtem, hogy alkottam magamnak egy második munkahelyet. Úgy döntöttem, elég. Kitűztem egy célt és ígéretet tettem magamnak, hogy amint elérem, visszalépek. Elértem, megtettem.

Két hónap szünet következett, amikor a WoW közelébe sem néztem. Megvettem a Warhammer Online-t... Előbb Burlogh Greenarrer, az enyhén őrült goblin squig herder, majd Erohin Blueblood, az arisztokrata elf archmage alakjában aprítottam a másik oldal képviselőt. Mindkettőjükkel való játékot élveztem, de közel sem jelentettek annyit, mint a WoW karaktereim. Sajnos a gépem még a játék minimális erőforrás igényének legalsó szintjét is alig érte el, így látszott, hogy hosszú távon nem fog menni a dolog. Aprócska baráti társaságunkból álló klánom tagjai egyre ritkábban logoltak be, ráadásul kijött a WotLK. Nem kellett hozzá sok idő és mindannyian visszamentünk WoW-ozni.

Szegény sámánomhoz a végére annyi kellemetlen emlékem kötődött, hogy képtelen voltam vele játszani, így egy rövid időre újra Kanaloah lettem. Gyorsan rájöttem, hogy a casual életmód nem nekem való, hiányzott a raidelés, amit viszont a megváltozott körülményekre való tekintettel nem akartam felvállalni. Így felfüggesztettem az accountomat, egy ideje nem játszom, de ki tudja, mit hoz a jövő!


Minden karakter, akikkel játszottam, hozzátett valamit az egyéniségemhez, mindegyikükön keresztül tanultam valamit. Sok időm ment rá a játékokra, visszatekintve néha túl sok is. Összességében mégis megérte a dolog, hiszen játszani jó :)