Néhány hónappal ezelőtt szomorúan realizáltam, hogy az elmúlt közel egy évben alig bővült a házikönyvtáram. Fájó csend van a "futó" fantasy sorozataim újabb részeivel kapcsolatban. Steven Erikson regényfolyamának legutóbbi kötete 2004-ben jelent meg, a Csontvadászok talán az idén várható. A Viharlovasról, Gemmel Rigante ciklusának záró kötetéről semmi hír, nemhogy a Trója sorozat esetleges kiadásáról. Robin Hobb Látnok trilógiáját egymillió éve adták ki, állítólag újranyomják és amikor beérik magukat, akkor folytatják a másik két trilógiával. Martin mester közel négy éve cseszik megírni a Sárkányokkal táncolót -remélem nem ez lesz a magyar címe :D -, holott ez csak az ötödik lenne a hét könyvre tervezett sorozatból (61 éves az öreg és bármilyen jól is tartja/érzi magát, hadd ne kezdjek el számolgatni...).
Nagy olvasás-ínségemben egyrészt nekiálltam előröl a könyvespolcomnak, másfelől pedig hiánypótló olvasmányok után néztem. Iskolás koromban nálam valahogy kimaradt a képregény gyűjtés, emlékeim szerint a Bobo és a Góliát sorozaton kívül csak egy-két alkalomszerűen beszerzett Marvel füzetem és pár rejtélyes módon hozzám került Kockásom volt. Az elmúlt pár évben úgy tűnik, elindult valami a képregénykiadások terén, az amerikai szuperhős füzeteken túl végre komolyabb kötetek is megjelentek Magyarországon. Igaz, ennek az ára, hogy iszonyat mennyiségű trash (oké, számomra trash, elsősorban a fiataloknak szóló, alacsony színvonalú mangákra gondolok) is kiadásra kerül, de ha ezzel tartják el a jobbfajta felnőtt képregényeket, csak rajta! Jut eszembe: bírom az Alexandrát, ahol a "képregény goes to gyerekkönyvek polc" elv alapján simán kiteszik a Naruto/Sin City/Watchmen/stb. kategóriát a pokémon könyvek közé. Nagyon finoman és óvatosan szóvá tettem, hogy esetleg nézzenek bele, mert ezek nagyon nem gyerekkönyvek, a válasz szomorú mosoly, hogy egyfelől felsőbb utasítás, másrészt pedig nincs máshol hely. Nah, hosszú lesz a kitekintés :)
A lényeg, hogy fél délelőttnyi netezgetés után összeírtam egy halom érdekesnek tűnő képregényt és bevetettem magam a könyvesboltba. Aztán úgy alakult, hogy a mangás polcnál kikötöttem, ahol szembe találtam magam a Hellsing című művel. Elég látványos volt a vörös fényes borító a vigyorgó macsó vámpírral, úgyhogy belenéztem. Aztán amikor a felén túl tartottam, rájöttem, hogy otthon kényelmesebb lenne olvasni^^ Azóta beszereztem a másik két megjelent kötetet is és azt hiszem, a továbbiakkal is ezt fogom tenni. Annak ellenére, hogy alapban nem csípem a mangát és ebben a képregényben is van pár dolog, ami nem tetszik.
Miről is szól a Hellsing? Nyomokban spoilert tartalmazhat! Adott a jó kis kommersz sztori, a vámpírok köztünk élnek és vidáman csócsálnak bennünket, de van egy magányos hős titokzatos szervezet, aki amely fokhagymakivonattal töltött ezüstgolyókkal brutális méretű lőfegyverekkel és egy, a "sárkány ellen sárkányfű" elv jegyében kvázi kitenyésztett ősvámpírral megerősítve felveszi velük a harcot. Ezt megbonyolítjuk egy kellemes katolicizmus- és különösen Vatikán-ellenes szemlélettel, illetve extraként beleteszünk pár nácit, akik zombihadsereget irányítanak, és máris kész a Hellsing. Állat!
Lássuk kicsit bővebben (amennyit az eddig megjelent három kötet alapján tudhatunk). A Királyi Protestáns Lovagrend, vagyis a Hellsing évszázadok óta harcot vív a brit birodalom és a protestáns világrend békéjét veszélyeztető élőhalottakkal. Az éveken át végzett élőhalott irtás izgalmas fordulatot vesz, amikor a szervezet rájön, hogy valaki felhasználja és irányítja a vámpírokat, illetve az általuk kreált zombihordákat. Hamarosan kiderül, hogy a dolgok mögött a Millennium fedőnevű projekt és a hozzá kapcsolódó katonai szervezet áll, melyet náci háborús bűnösök működtetnek, akik a világháborúban embereket, műkincseket, pénzt és egyéb értékeket csempésztek ki Európából Dél-Amerikába. Céljaik egyelőre homályosak, de gyaníthatóan szerepelnek benne a "hatalom", a "kiírt" és a "világuralom" szavak.
Kik szállnak szembe az élőhalott hordákkal? 
A szervezet vezetője Sir Integra Fairbrook Wingates Hellsing, a világ legszexisebb szivarozó nője. 12 éves kora óta a Hellsing vezetője, ebből következik, hogy igen gyorsan kellett felnőnie. Szimpatikus, naívnak tűnő csajként indul, aki az idő előrehaladtával rohamos gyorsasággal veszíti el ártatlanságát. Remek kardforgató és halálos céllövő, diplomata és stratéga, aki nem megy a szomszédba némi arisztokrata arroganciáért, legyen szó akár az egyszerű halandók, akár Alucard leugatásáról.
Alucard az ősvámpír a Hellsing család titkos fegyvere, Integra fanatikus védelmezője és hűséges szolgája. Ő a csaták (és mészárlások) első számú hőse és elkövetője, nem érdekli, kivel kerül szemben, ha a parancs úgy szól, akkor vámpírnak és embernek egyaránt hullania kell. Vele kapcsolatban jön be az egyik dolog, amit nehezen tud befogadni a gyomrom. Alucard a sztori alapján so-called "pozitív hős". Egy hős feje nem szakad le a belecsapódó golyóktól, nem torzul el az arca és nem hisztérikusan röhögve veti magát a mészárlásba. Alucard egy vámpír. A vámpír az én elképzeléseim szerint visszafogottam elegáns, hiszen a hierarchia csúcsragadozója. Nem változik lovecrafti, gyomorforgató kétfejű kutyává, hogy szétmarcangolja az ellenfelét. És nem növeszti vissza a leszakadt fejét sem :P Persze simán nincs igazam, itt nagyon is helye van a feminin-de-azért-über-dögös-manga-szörny-vámpírnak :D
Alucard tanítványa Victoria Seras, a 120D-s méretekkel büszkélkedő egykori rendőrlány, akit az ősvámpír mentett meg a biztos haláltól (well... külső szakértőm jelezte, hogy Alucard konkrétan legyilkolta a lányt, hogy ne a másik vámpír fertőzze meg, felfogás kérdése, hogy ez belefér-e a "megmentés" kategóriába :P). Seras kőkeményen identitás zavaros, mereven elutasítja a vérivás nemes intézményét, ezáltal még nem vált teljes jogú és erejű vámpírrá. Újdonsült képességeinek alkalmazása néha nehezen megy neki, de amikor a kezébe nyomják a legújabb fejlesztésű, kézi ágyúnak is beillő lőfegyvereket, elkapja a berzerker düh és brutális mészáros válik belőle. (Macsó nők puskával ismerős? :))
Az említett fegyvereket a Hellsing család komornyikja és egykori "szemételtakarítója", Walter C. Dornez szerzi be és szabja testre. Walter feláldozta egyéni ambícióit a család szolgálatának oltárán, ennek ellenére képességei a nyugdíjkorhatárt elérve sem csorbultak. Ugyanolyan természetességgel és halálos pontossággal kezeli hajszálvékony, borotvaéles drótjait, mint ahogyan ceyloni teát és szivart szervíroz Integrának. A különbség mindössze annyi, hogy a visszafogott, érzelemmentes angol harc közben végtelen cinizmusról, rosszindulatról és szadizmusról tesz tanúbizonyságot. Übercool az öreg, na.
A vámpír-zombi-náci vonulaton túl a Hellsingnek van még egy ugyanilyen halálos és befolyásos ellensége: a Vatikán. Egészen pontosan a szentszék hivatalosan nem létező egysége, az Iskarióták, Alexander Anderson atya vezetésével. Keményvonalas inkvizítorokról van szó, akik halomra gyilkolják az általuk eretneknek/pogánynak bélyegzetteket és az élőhalottakat. És nincsen különösebb lelkiismeret furdalásuk akkor sem, ha néhány protestáns vámpírvadász kerül az útjukba. Anderson egy eszement vallási fanatikus, nem ismer félelmet és kíméletet. A kisebb vámpírok lemészárlása napi ujjgyakorlat számára és eleddig ő az egyetlen, aki sikerrel szállt szembe Alucarddal. Múltjáról semmit nem tudni, pedig egészen biztosan komoly titkai vannak. Annyi bizonyos, hogy képes ugyanolyan gyorsan regenerálódni, mint egy vámpír és a hagyományos fegyverek (pl. két méterről telibe kapott géppisztoly sorozat) sem nagyon zavarják. Öldöklés közben pedig random bibliai idézetekkel szórakoztatja hallgatóságát.
A füzetek képi megjelenítése nagyon hangulatos és eltalált, de mivel ehhez a témához még annyira sem értek, mint a kritikák írásához, nem részletezném :) A gonoszok minden egyes alkalommal iszonyat szexisek (legyenek akár nők, akár férfiak, egy csomószor el sem lehet dönteni, melyik nemhez tartoznak, eléggé hasonlítanak egymáshoz a szereplők a feminin vonások terén) és iszonyat nagyképűek. Kivétel nélkül eltökélt szándékuk, hogy kipusztítják a teljes Hellsing állományt és természetesen végeznek Alucarddal is. Emellett bármilyen rövid is a bemutatásuk, egyéniséget kapnak, a többségnek a hatalmas arc mellett állati jó (fekete) humora van, amit zseniális beszólásokon keresztül csillogtatnak meg. Aztán Alucard max. négy oldalnyi hirig után kicsinálja szegényeket :(
Több kedvenc jelenetem is van, nagyon nyerő a Hellsing főhadiszállásának ostroma, illetve Seras és az Ananász zsoldoscsapat közös jelenetei. Ami azonban mindent visz, az a Vatikán és a Hellsing békés találkozója a Királyi Hadtörténeti Múzeumban, mely során Anderson és Alucard éppen egymásnak esne, amikor Seras zseniális húzással bekalauzol egy turistacsoportot közéjük. Azokon a paneleken percekig lehet vigyorogni, a helyzet abszurditása, a turisták álmélkodó megjegyzései és a két mészáros csalódott arca...
Nagy kedvencem a füzetekben található bónusz képregény. A Crossfire az Iskarióták fanatikusainak mészárlásairól szólk, tevékenységük áldásos (haha) hatásaként számolatlanul hullanak az iszlám fanatikusok, a kommunisták és szektások. Az Iskarióták legalább olyan jól eltalált szereplők, mint a Hellsing csapata. Anderson atyán túl megismerkedhetünk, a kettős személyigégű Yumikoval, aki egyik pillanatban szende apáca, a következőben azonban előtör belőle Yumie, a katanával hadonászó agyament berzerker. Társa Heinkel, a duó stratégája és vezetője, sokkal kommerszebb módon, egy pisztollyal lövi halomra áldozatait. A Crossfire igazából egy teljesen agyament mészárlás sorozat, a Hellsing szempontjából annyi szerepe van, hogy adalékul szolgál Anderson és az Iskarióták tevékenységéhez.
Nem gondoltam volna, hogy valaha manga gyűjtésére adom a fejem, de a Hellsing nagyon jó első választás volt. Remélem belátható időn belül vagy fél méternyi sorakozik majd belőle a könyvespolcon. Csak tudnám, hogyan teszem elég magasra, hogy a kisfiam egy jó darabig ne érje el^^
