Ezek a rövid írások a tavalyi évben születtek, aktív raider és raid vezetői pályafutásom során. Valahogy rajtam ragadt a bosskillekről szóló hírek írása, én pedig élveztem, ezért csináltam. Gondoltam csokorban szedem és megmentem őket. Fordított időrendben vannak, eddig jutottunk el (a többiek tovább, de akkor én már nem játszottam).
Erkölcsrendészet (Mother Shahraz)
SZIGORÚAN BIZALMAS!
Stormwind SI:7 Műveleti Központ
Mathias Shaw saját kezébe
Mathias Mester,
a Fekete Templomba beépített fedett ügynökünk jelentése szerint a hírhedt, illegális bordélyházat működtető Madame Shahraz a mai napon eltávozott az élők sorából. Ügynökünk - személyes érintettsége miatt igencsak zaklatott - jelentése szerint egy maroknyi szedett-vedett, eleddig ismeretlen személyazonosságú alak érkezett a műintézménybe, magukat kuncsaftnak álcázva. Mikor a Madame személyesen sietett üdvözlésükre, előugrott egy törpe és hangos "Kurvák vére folyjon patakokban!" csatakiáltással rohamra indult. Az igencsak szervezettnek tűnő irreguláis csapat percek alatt vérbe borította az intézményt - ügynökünk csak úgy menekülhetett, hogy halottnak álcázta magát -, majd diadalittasan távozott. Az eset további kivizsgálást igényel, hamarosan tájékoztatom.
Amelia Hastings különleges ügynök
Utóirat: az üzenet öt másodpercen belül megsemmisíti önmagát!
***
Face/off (Reliquary of Souls)
Arcok... minden arc egy más világ.
Hangok... miért viseltek álruhát?
Azt hiszed, hogy lángol, mégis jég marad.
Kimondja a szép szót, de belül szétszakad.
Mosolyogva kér meg, ó mondd csak be szép!
Elfordulsz tőle, és ő arcot cserél.
Kérdés, álnok arccal kérdezel.
Válasz, mit a lelkem nem bír el.
Azt hiszed, ha kérdez, kell hogy válaszolj?
Szerepeket játszik, te azt hiszed humor.
Ha eléri a célját, és te őszinte vagy.
Kimarad a válasz, máris céltábla vagy.
Dinamit - Arcok álruhában
***
A múlt és jelen urai (Archimonde)
Tyrande Whisperwind ajkáról nehéz, hosszú sóhaj szakadt fel, ahogy az egyre közeledő füstfelhőt nézte.
- Igyekezz, Malfurion!
A kortalan arcú druida türelmetlen pillantást vetett az Őrzőre.
- Nem megy gyorsabban. Több időre van szükségem.
- Megtesszük, ami tőlünk telik, de…
A befejezetlen mondat közöttük lebegett, mindketten tudták, mit jelent.
Tyrande megint sóhajtott, majd apró kézmozdulattal az Őrzők maradékát is a fák közé rendelte. Az elfek szó nélkül vetették magukat a sűrűbe, mely minden bizonnyal a halált rejti számukra. A halált, mely felfoghatatlan és ismeretlenül rémisztő volt a számukra. A Világfa megóvta fajukat a természetes elmúlástól, csak erőszakkal távozhattak errõl a világról. És most önként haladtak e sors felé.
Tyrande kémei jelezték, hogy a Hegyért vívott harc nem áll rosszul. Lady Jaina és Thrall harcosai elpusztították a támadók jelentõs részét, a hírek szerint több nagyhatalmú démont is visszaűztek a Semmibe. Azonban ez mind nem jelentett semmit. Archimonde, a renegát eredar egyre közeledett céljához, a Világfához. Ahogy haladt felfelé a hegyen, a fa mágikus potenciálja őt is egyre nagyobbá és erősebbé tette. Az Őrző nem merte elképzelni, mi történik akkor, ha Archimonde átjut az utolsó védőkön és eléri a Világfát. Az utolsó védők… keserűen nézett végig csapata maradékán. Maroknyi Őrző, pár druida és driád, valamint az utolsó életben maradt Ősi Védelmező. Vajmi kevés ahhoz, hogy akár csak percekre is megállítsák az egykori eredart. Pedig Malfurionnak idõre van szüksége. Archimonde baljós alakja átsejlett a fájdalmukban sikoltozó, égő fák okozta füstfelhõn. A Hyjal Hegyért, a Világfáért és talán az elfek létéért dúló harc az utolsó felvonásához érkezett.
Tyrande egyik kéme bukkant fel a sűrűből és gyors léptekkel a nő felé indult. Arcán zavarodottság látszott, ahogy gyorsan térdet hajtott.
- Úrnőm, valami nagyon furcsa történik. Mielõtt az Őrző rákérdezhetett volna, az elf a háta mögé mutatott. Az úton furcsa, szedett-vedett csapat közeledett. Kékes bőrű, robosztus alak vezette őket, mögötte elfek, törpék, emberek és az elsőhöz hasonló alakok kavalkádja, még egy aprócska gnóm is feltûnt közöttük. A csapat határozott léptekkel az elf felé tartott és felsorakozott előtte. Vezetőjük végigmérte Tyrandet, majd mély hangon megszólalt.
- Gondolom te vagy az a Tyrande. A jövőből jöttünk, hogy a segítségedre legyünk. Feltartjuk azt az árulót ameddig szükséges. És jobban szeretünk egyedül dolgozni, lehetőleg ne avatkozz bele.
Az elf elsápadt haragjában. Évszázadok óta elõször fordult elő, hogy valaki nem adta meg neki a kellõ tiszteletet. Már nyitotta a száját, hogy rendre utasítsa az alakot, de az egyszerűen megfordult és otthagyta. Tyrande halottsápadt arca lángvörössé vált és néhány lépést tett a jövevények felé, de azok egyáltalán nem törődtek vele, a Világfa felé tartottak. A robosztus alak utasításokat osztogatott, mire társai kis csoportokra szakadva a környező fák és bokrok közé rejtőztek. Csak ketten maradtak a fa mellett, egy karcsú, páncélos alak és a csapat vezetője. Előbbi zsákjába nyúlt, elővett valamit és hozzákötötte az egyik facsemetéhez.
Archimonde felért a hegy tetejére, lassú, kimért léptei egyre gyorsabbakká váltak, ahogy megérezte a Világfa lenyűgöző energiáját. Felbömbölt és a fa felé indult. Azonban valaki az útjába állt. A démon végigmérte az aprócska lényt és ajka kegyetlen mosolyra húzódott. Dübörgő hangja megremegtette a fákat, ahogy gúnyosan megszólalt.
- Nohát, csak nem egy kedves rokon? Nem hittem volna, hogy ilyen kellemes meglepetésben lesz részem, de megérdemlek egy kis szórakozást mielőtt istenné válok.
Kacaja elnyomott minden más hangot, intésére lángförgeteg indult a vakmerő páros felé. A démonnal szemben álló alak társának egyetlen kézmozdulatára szél támadt, mely kibontotta a facsemetéhez rögzített zászlót. Kéttucatnyi torokból harsant fel a csatakiáltás, ahogy a rejtőzködő csapat a büszkén csapdosó zászló alatt támadásba lendült…
Malfurion tudatához a transz ködén keresztül csak a küzdelem távoli hangfoszlányai jutottak el, de ő nem törődött velük. A druida énekelt. Dala egyre hangosabban és teltebben szállt, lassan elnyomta a küzdelem zaját, körülölelte a Világfát. A lüktető dallam újult erõt adott a megfáradt izmoknak, reményt öntött a szívekbe. A megmaradt fák közül villódzó, lüktető energianyalábok repültek a Világfa felé - wispek. Őrjítő táncuk már-már fájdalmat okozott a szemnek, a világ kezdett összefolyni. Aztán egy szempillantásra néma csend lett. Malfurion a szájához emelte Cenarius kürtjét és belefújt. Az érces hang visszaverődött a sziklákról, átjárta valamennyi lény testét. A wispek örvénylő fénydárdát alkotva önnön testükből Archimonde felé tartottak. A démon felbömbölt, de hangjában nyoma sem volt a korábbi hatalomnak és diadalnak. Helyét átvette a fájdalom, ahogy az egykori eredar megérezte halálának idejét. A következő pillanatban fényrobbanás vakított el mindenkit.
Mire Tyrande visszanyerte látását, már mindennek vége volt. Archimonde teste a Világfa tövében feküdt, a fáradságtól eszméletlen Malfurion mellett. A tisztás üres volt. Egyetlen nyoma maradt a titokzatos csapatnak, akik megmentették a Világfát és vele talán az ősi Lordaeront: a vörös kard jelével díszített lobogó.
***
A'dal kezei (Kael'thas Suntstrider)
<… majd Shattrath közepén>
„Legyőztetek, de élek... Elkéstetek. Az előkészületek már megkezdõdtek. A mester hamarosan visszatér. Eresszétek le a fegyvereiteket és hódoljatok Kil’jaden ereje előtt!”
Vannak dolgok, amelyeket az ember megérdemel. Megérdemel, mert mindent megtett azért, hogy megtörténjenek. Megérdemel, mert... Tessék? Hogy érted azt, hogy ezt már egyszer ellőttem? Ehh... Akkor újrakezdem.
Kicsiny csapatunk eddigi legnagyobb diadalát aratta. Soha nem fordult még elő, hogy ennyi munkát kellett fektetnünk egy boss legyõzésébe. Az elmúlt estéken azonban újra és újra meg kellett hátrálnunk Kael'thas és csatlósai elől. Kezdeti lelkesedésünk előbb csalódottságba fordult, de hamar perzselő dühbe csapott át. Őrjítő szomjúság töt ránk: vért akartunk inni, vérelf vért. Talán soha nem volt még ekkora energia és akarat ebben a csapatban, a siker nem maradhatott el.
Köszönet mindenkinek a kitartásért és az összpontosításért! Jó veletek játszani *elérzékenyül*
***
Ter(r)on-elhárítók (Teron Gorefiend)
If you have a ghost,
But you don't want to play host,
You can't sleep at all,
So who do you call ...
Ghostbusters - Ghostbusters!
***
Felvettük a kesztyűt (Azgalor)
- Kié ez a kesztyû?
- Ez egy t6 kesztyû, drágám.
- Kié ez a t6 kesztyû?
- Azgaloré.
- Ki az az Azgalor?
- Azgalor egy halott, drágám. Azgalor egy halott.
***
Feltámadás. Fel, támadás! Feltámad? Áááá... *gúnyosan legyint* (Kaz'Rogal)
Nehéz időszak áll mögöttünk, melynek a mai nappal remélhetőleg vége szakadt. Örömteli és kevésbé örömteli RL események miatti rendszertelen online és gyakori offline állapot, a változások generálta toborzási kampány, új tagjaink beilleszkedésének sikere és sikertelensége, valamint a raiderek legfőbb ellensége: a kezdődő nyár.
Az ember természeténél fogva nem szereti a változást, fõleg ha az ilyen gyakoriságú és intenzitású. Rossz kedve lesz tőle, romlik a koncentrációja és megzuhan a lelkesedése is. Szinte mindannyian átestünk ezen, de talán átvészeltük. Tartsuk meg a tegnapi remek hangulatot és a bossok újra hullani fognak!
És hogy a killről is legyen valami: "Ha ma lemegy, mindenkinek fizetek 10g-t" - Ildar.
Olcsójános, de azért hajtsátok be rajta!^^
***
Mindenkinek van egy Árnya... (Shade of Akama)
Ma nagyot nőtt az árnyék,
jön egy újabb kemény bosskill már!
A démoncsapda áll még
de a Megtört vak, s így nincs remény!
Hisz fölé nő az árnyék -
közel már a vég,
hát mért nem kiált még?
Hisz nagyot nőtt az árnyék,
jogos önvédelem már, csak lásd!
Hisz tudjuk, kész a játék,
s e népség ebbõl mit sem lát,
de nagyot nő az árnyék -
de az Ostorraid jön
s a végzet elé vág!
(Ezúton is elnézést az eredeti szöveg íróitól.)
***
Vissza a gyermekkorba (Supremus)
Mindenkiben ott él az örök gyermek, bármennyire is próbáljuk tagadni. A játék öröme könnyedén elragad bennünket bárhol és bármikor. Nem hiszel nekem? Csak gondold végig, mivel töltötted az idődet amikor kicsi voltál: fogócskáztál, bújócskáztál, kidobóst játszottál. Azt mondod már kinõttél ebbõl? Ugyan dehogy! No igen, lehet, hogy a körülmények változtak, de a játék ugyanaz maradt. Nagyméretű túlvilági teremtménnyel fogócskázol, ostromgépek között bújócskázol és vicces vulkánok próbálnak kidobni kék lávagolyóbisaikkal. Aztán a játéknak hirtelen vége szakad, amikor a partnered a kimerültségtõl a földre zuhan.
***
A Vaslédi alkonya (Lady Vashj)
Vannak dolgok, amelyeket az ember megérdemel. Megérdemel, mert mindent megtett azért, hogy megtörténjenek. Megérdemel, mert körömszakadtáig harcolt a bekövetkezésükért.
Vannak tartozások, melyeket meg kell fizetni. Meg kell fizetni, mert így igazságos. Meg kell fizetni, mert így kívánja a Dolgok Mindenen Túli Egyensúlya.
Hetekkel ezelőtt sok-sok órányi küzdelem után is azt kellett mondanunk, hogy ehhez még kevesek vagyunk. Keserű szájízzel, de továbbálltunk más kihívások után nézve. Hiába hulltak más kreatúrák élettelenül a lábunk elé, tudatunk mélyén ott motoszkált a gondolat: nem itt kellene lennünk. Nem itt kellene lennünk, mert valahol a csatornák mélyén gúnyosan kacagva ott vár ránk az, akinek nevét nem tudtunk kimondani anélkül, hogy árnyékot ne vetett volna legfényesebb jókedvünkre is.
Most azonban felvirradt a mi napunk. Mind tudtuk, hogy a nágák úrnőjének halnia kell. Mind tudtuk, szívünkben mégis ott volt a kétely magva, melynek csírázását csak a kiontott vér fojthatta el. Új fegyvereket hoztunk, új csapatot, új taktikát. Új trófea került az Isten Ostorainak dicsőségtablójára. Lady Vashj halott.
***
Anethe Rom (Anetheron)
Megállíthatatlanok vagyunk. Ha valaki nem tetszik, azt bántjuk. Lelökjük a padlóla. Dulván. Vérszomjunk oly' mértékben kielégíthetetlen, hogy az időben is visszamegyünk azért, hogy szomjunkat olthassuk. Démonvérrel, muhahaha! Anettka a lábunk elõtt hever. Ki lesz a következő?
***
Naj'entus Down (High Warlord Naj'entus)
Fekete Templom. Egykoron a draenei vallás központja, ma Outland Urának, Lord Illidannak a székhelye. Mindeddig elkerültük ezt a helyet, de szívünk mélyén tudtuk, hogy nem halogathatjuk tovább az első látogatást. Az oldalsó bejárat elõtt állva egymásra néztünk, majd erőt merítve korábbi gyõzelmeinkbõl átléptük a kaput.
Pusztító forgószélként vágtunk rendet a szánalmas nágák között, a Templomot sziszegő halálsikolyok töltötték be. Nem volt kétséges, hogy ittlétünk hamarosan felkelti valami nagy és veszélyes figyelmét. Így is lett. Naj'entus, a nágalord harci üvöltést hallatva rontott csapatunkra. Borotvaéles koralltüskék hasították a levegőt, csontig hatoló fagy járta át testünket, de minden hiába. Nem lehet kétséges, hogy az Isten Ostorai hatalmasabbak holmi identitászavaros kígyóhalnál!