Egyetemen hallottam először Szun Ce (Sun Zi; 孫子) nevét, valamelyik menedzsment kurzuson merült fel említés szintjén egy halom gondolkodó elmélete között. Nem sokat tudtam meg róla, csupán annyit, hogy egy kínai hadvezérről van szó, aki megalkotta A hadvezetés művészete című hadászati művét (magyar fordításban ismert még A háború művészete, A hadviselés törvényei címeken), melynek megállapításait a mai napig használják, nem csak a nemzetvédelmi, hanem a menedzsment oktatásban is. Bár érdekesnek tűnt egy olyan szakkönyv, melynek jelentős része átültethető és felhasználható a vállalati vezetés gyakorlatába, akkor kikerült a látóteremből, és - ugyan évekkel később egy prezentációmban hivatkoztam rá - csak a közelmúltban jutottam el odáig, hogy el is olvassam.

Rövid, erősen tagolt, tömör és velős megállapításokat tartalmazó könyvről van szó, nem is feltétlenül irodalmi alkotásról. A könyvben elemzett hadászati alapelvek esetenként megmosolyogtatók, néhol naívnak, máskor józan paraszti észnek tűnnek, az emberben ott motoszkál a "de hát ez természetes" gondolat. Szun Ce nem tett mást, mint leírta gyakorlati tapasztalatait, létrehozva egy olyan, korábban nem létező katonai szakkönyvet, amely jelenleg is érvényes gondolatokat tartalmaz.

Elméletének kiindulópontja mind a kor, mind a jelen hiererchikus viszonyainak ismeretében vitatható, mivel a hadvezér teljhatalmában hisz. Alapelve, hogy a hadvezetésnek pontosan körülhatárolható, objektív szabályai vannak, a hadvezér feladata ezek kiegészítése a győzelemhez szükséges szubjektív feltételekkel. Ezt pedig csak akkor teheti meg, ha hozzáértőként szükség esetén szembeszegül a hadvezetéshez nem értő uralkodó akaratával. Ha ezt nem teszi meg és engedi érvényesülni az uralkodót, akkor nem garantálható a győzelem.

Nagyon röviden írok a tizenhárom témakörről, melyeket a könyvben tárgyal. Különösebben nem akarok hozzájuk fűzni semmit, számomra több helyen megkérdőjelezhető, amit ír, főleg az emberekkel történő bánásmód, az információ áramlás, valamint az autokratikus vezetés kapcsán.
Megjegyzés: mivel véletlenül akadt a kezembe a könyv, eszembe sem jutott felírni a kiadót és a fordítót, most pedig nem tudom előkaparni, csak a Magyar Elektronikus Könyvtárban szabadon elérhető Tőkei Ferenc-féle fordítást, aminek már a fejezetcímei sem egyeznek meg azzal, amit én olvastam.

I. A tervezés
Miközben figyelmet szentelsz a tanácsaimból származó haszonnak, légy nyitott minden segítő körülmény iránt, amely a rendes szabályokon kívül esik.
Ha egyetlen dolgot kellene kiemelni a könyvből, szinte biztosan a Szun Ce-féle öt állandó tényező lenne az, melyek megalapozzák a stratégia alkotást: az erkölcsi törvény (szabályok, utasítások), a menny és a föld (a természeti, éghajlati és geopolitikai tényezők), a parancsnok (vezető), valamint a módszer és fegyelem (eljárások, feladatok ellátásának módja).

II. A hadviselés
Nincsen rá példa, hogy egy ország hasznot húzott volna hosszan elnyúló háborúskodásból.
Szun Ce rámutat, hogy a cél mindig a győzelem, nem pedig maga a hadviselés. A gazdaságosság a háború hosszától, a jutalmazások mértékétől, illetve a fosztogatás engedélyezésétől függ.

III. Támadás stratégiával
Nem a legkiválóbb erény minden csatában harcolni és győzni; a legmagasabb szintű kiválóság az ellenség ellenállásának harc nélkül való megtörésében rejlik.
A megfelelő stratégia alkalmazásával elkerülhető a közvetlen összecsapás, mégis elérhető a győzelem, valamit elfoglalni mindig hasznosabb, mint elpusztítani. A cél a teljes győzelem elérése egyetlen ember elvesztése nélkül, az okos taktika kiválasztásával: az ellenfél terveinek meghiúsítása mindig hasznosabb, mint a csatamezőn történő összecsapás, a városok ostroma pedig a létező legrosszabb megoldás.

IV. Taktikai felállás
A régi idők jó harcosai először biztosították magukat a vereség lehetősége ellen, és azután vártak az alkalomra, hogy megverhessék az ellenséget.
Az okos hadvezér mindig biztosra megy, szükség szerint dönt a támadó vagy a védekező felállásról. Az ezt megalapozó folyamat mindig mérésen alapul, melyet becslések és számítások követnek. Ezután lehet mérlegelni az eshetőségeket és a megfelelő felállás alkalmazásával kivívni a győzelmet.

V. Az erők és alkalmazásuk
A nagy erő irányítása elvben ugyanaz, mint néhány emberé, ez csupán csoportokra való felosztásuk kérdése.
Bár a harctéren kizárólag közvetlen és közvetett támadás létezik, ezek végtelen számú manőversorozattá kombinálhatók. Ezek megvalósítása az egységek felosztásán és irányításán, valamint a fegyelem betartatásán múlik, még akkor is, ha az az ellenség félrevezetése céljából fejetlenségnek látszik.

VI. Erős és gyenge pontok
Ezért az okos harcos rákényszeríti akaratát az ellenségre, de nem engedi meg, hogy bármiben az ellenség akarata legyen rákényszerítve.
Cél az előny szerzése a mobilitáson és a helyszín kiválasztásán keresztül: nem ott kell támadni, ahol az ellenség van, hanem ott, ami az ellenség számára fontos, ezzel kiprovokálva a másiktól a cselekvést a körülmények (idő és helyszín) rugalmas alakításával.

VII. Manőverezés
Az fog felülkerekedni, aki elsajátítja a megszokottól való eltérés mesterfogásait. Ez a manőverezés tudománya.
Ez a fejezet tipikusan a józan észről szól: az erőltetett menetelés kerülése, az utánpótlás megszervezése, helyi vezetők alkalmazása a könnyebb haladás érdekében, a katonák moráljának fenntartása elegendő pihenés biztosításával és a csata időpontjának megválasztásával. Harcban kiemelt fontosságúnak tartja az irányítás eszközeit: a zászlókat, lobogókat, dobokat és a gongokat.

VIII. A taktika variációi
Vannak utak, amelyeket nem szabad követni - hadseregek, amelyeket nem szabad megtámadni - városok, amelyeket nem szabad ostrom alá venni - helyek, amelyekért nem szabad küzdeni - az uralkodónak olyan parancsai, amelyeknek nem szabad engedelmeskedni.
A taktika meghatározása és alkalmazása a parancsnok kulcsfeladata, meg kell fontolnia az egyes variációk előnyeit és hátrányait. Kitér a tábornok öt veszélyes tulajdonságára, melyek akár egyike is a bukását okozhatja: vakmerőség, gyávaság, hirtelen természet, túlzott kényesség a becsületre, túlzott törődés az emberekkel.

IX. A felvonuló hadsereg
Aki nem gondolkozik előre, hanem lebecsüli az ellenfelet, azt biztos, hogy elfogják.
A parancsnoknak meg kell találnia az egyensúlyt az emberség és a vasfegyelem között, igazságos, de következetes büntetéseket kell kiosztania, ugyanakkor a feltétlen engedelmesség és parancsainak maradéktalan végrehajtásának megkövetelése mellett töretlen bizalmat kell ébresztenie maga iránt.

X. A terep
Ha ismered az ellenséged és ismered magadat, a győzelmed nem lesz kérdéses; ha ismered az Eget és a Földet, teljessé teheted a győzelmedet.
Szun Ce definiálja a létező tereptípusokat (hozzáférhető, csapdába ejtő, halogató, szűk átjáró, meredek magaslat, helyek az ellenségtől nagy távolságra) és kitér arra, melyiket hogyan kell használni.
Számomra nem túl logikusan, de ebben a fejezetben tér ki arra a hat súlyos nehézségre, melyekkel a tábornoknak szembesülnie kell: megfutamodás, engedetlenség, összeomlás, széthullás, szervezetlenség és fejvesztett menekülés.

XI. A kilenc szituáció
Kritikus pillanatokban a hadsereg vezére úgy cselekszik, mint az olyan ember, aki felmászik egy magas helyre és azután elrúgja a létrát maga mögül.
Furcsa módon a szituációk alatt is a környezet jellemzőiről van szó (megkülönböztet diszpergáló, könnyű, stratégiai fontosságú, nyílt, komoly, nehéz, beszorított, kétségbeesett, valamint az országutak találkozásának területét), leírja, melyiken mi a teendő az agresszív és a védelmi taktikák gyakorlati alkalmazása kapcsán. Szól az emberi természet alapvető törvényeiről, a lelkesítés, a jutalmazás és a portyázás viszonyáról. Kifejti azon elméletét, hogy a tábornoknak titokzatosnak kell lennie, még a tisztjei előtt is titokban kell tartania a terveit, vagy egyenesen félre kell vezetnie őket.

XII. A tűz felhasználása támadásra
Azok, akik felhasználják a tüzet a támadásuk segédeszközeként, intelligenciáról tesznek tanúbizonyságot; azok, akik vizet alkalmaznak segítségként a támadáshoz, erőtöbbletet nyernek.
Ez egy eléggé brutális fejezet, ír az ellenséges katonák megégetéséről, a készletek, az utánpótlás, a raktárak felégetéséről, illetve az ellenfél csapatainak tűz általi elszeparálásáról.

XIII. A kémek alkalmazása
Legyetek éleselméjűek! Legyetek éleselméjűek!
Szun Ce öt féle kémet különböztet meg (helyi, belső, átfordított, halálra ítélt, túlélő), ír alkalmazásuk módjáról, a velük kialakítandó bensőséges kapcsolatról, jutalmazásukról.


Ha valakit érdekel a stratégia - akár hadászati, akár menedzsment értelemben -, érdemes átfutnia a könyvet, ha másért nem is, a gyakran feltörő, bölcs hümmögéssel kísért "de mennyire, hogy így van" bólogató reflexért :)