Kicsivel azután, hogy állást kaptunk az atomerőműben, vásároltuk egy apró lakást. Még csak a felújítási munkák legelején tartottunk, amikor már tudtuk, hogy a nappaliba a kanapé fölé valami hatalmas képet szeretnénk. Nézelődtünk mindenfelé, aztán egyszer elénk ugrott a megálmodott dekoráció: vastag bambuszkeretben, faháncslemezből készült domborművön három vonuló elefánt.

Első pillantásra beleszerettünk és meg is vásároltuk, ami elég nagy szó volt, lévén bruttó fizetésem nagyjából egytizedébe került. Mikor elköltöztünk, nem volt kérdéses, hogy az elefántok az új lakásban is központi helyet kapnak. Ki is választottuk a megfelelő pozíciót, a nappali főfalán, egy kb. egy méteres méter magas lerakó szekrény felett.

Szombaton késő este hatalmas robajjal lezuhant a kép (elfáradtak a négyszeres (!) felfüggesztők), megpattant a lerakón és csattant egyet a földön. Semmi baja nem lett, nem úgy, mint a lerakón pihenő zsír új GPS-nek, amire rázuhant. Furcsa módon az érintőképernyő sértetlen, azonban a készülék tetején található bekapcsoló gomb beragadt, azóta véletlen időközönként kapcsolgat ki-be (illetve kapcsolgatott, amíg le nem merült az akksi).

Elég csúnya megjegyzést tettem a drága zuhanásra, amikor Asszonykám teljesen nyugodtan megkért rá, hogy gondoljam végig a napot. Pici fiunk ébrenléti óráinak kb. felét a lerakó mellett töltötte önfeledt játékkal.

Minden relatív, nem bánom, ha esetleg új GPS-t kell vennem.