A cégnél évente egy-két alkalommal megjelenik a balesetelhárítási szervezet megbízottja, felméri az irodákban heverő kábeleket, majd a fejét csóválva kiküld pár embert, hogy mindent húzzanak be műanyag kábelcsatornákba.

Tiszta agyrém az egész, nem elég, hogy a felújított, színben harmonizáló irodát tönkrevágják fehér műanyag csatornákkal (most dobtak fel egyet a cseresznye bútor oldalára, állati jól néz ki :)), a jóemberek a mindenkor aktuális kábelhosszokat veszik figyelembe, ignorálva azt, hogy esetleg mozgatnám az eszközt, amelynek a vezetékeit összeszorítják/felragasztják/felfúrják. De sebaj, tökélyre fejlesztettük a műanyag lefogók levélbontó késsel történő felfeszítését, heteken belül szétkapjuk, amit szerencsétlenek fáradságos munkával biztonságossá tesznek.

Félreértés ne essék, értem én, mi a dolog lényege. Csak éppen... Ki mászkál a százötven kiló asztalom alatt, akinek a testi épségét veszélyezteti néhány kábel? Főleg az egyébként is rövid egérvezetékem, amit egyszer olyan módon szorítottak le, hogy az eszköz gyakorlatilag használhatatlanná vált. A másik szívet melengető eset az volt, amikor felfúrták a billenőkapcsolós kontaszettet (kontraszettet? fogalmam sincs, van-e benne "r") az asztalom belső hátlapjára, pontosan oda, ahol napi nyolc órában a lábamat tartom (genetikai probléma lehet). Naponta átlagosan kétszer rúgtam ki magam alól az áramot, aztán egyszer meguntam és lekaptam az elosztót.
Most itt állnak velem szemben és perceken belül újra felteszik, de úgy tűnik, ezúttal nem ragasztva, hanem csavarokkal. Célszerszámra lesz szükségem. Mennem kell, jönnek!