Újabb potenciális versenyző vérzett el a bankszámlám rendszeres megcsapolásáért vívott harcban. A tegnapi nappal lejárt az Aion előfizetésem és úgy döntöttem, nem újítom meg. Nagyon akartam szeretni ezt a játékot, mégsem sikerült. Hiába "europanizálták", az én életvitelemhez túlságosan ázsiai maradt. Napi 3-4 óra simán elrepült vele úgy, hogy alig jutottam előre. A karakterem ugyan fejlődött, de valahol elveszett a játékélmény. Az Aion ugyanis nehéz. Hülyén hangzik ilyent mondani egy MMORPG-ről, de tényleg az. Nem tolerálja sem a hibás döntéseket, sem a pillanatnyi figyelemkieséseket, a karakter pillanatok alatt elhalálozik. Szeretem a kihívásokat, de amikor egy játékestém az ismétlődés és a feszült figyelem kettőséből áll, akkor elgondolkozom, kell-e ez nekem. A halál permanens tapasztalati pont és brutális mennyiségű pénzvesztéssel jár, ergo minden halállal játékidőt veszít az ember, hiszen azt bukja el, amit előtte percek (órák?) alatt ért el. Ez egyébként az ázsiai játékok jellemzője, akárcsak az iszonyatos RNG (random number generating) faktor. Az RNG nekem nagy ellenségem, ha 2% esély van arra, hogy valamit megkapjak, soha nem kapom meg, ha 2% arra, hogy valami rosszul süljön el, akkor tuti megtörténik.
Visszatekintve az egy hónap játékra, rá kellett jönnöm, hogy ijesztően kevés olyan emlékem van, melyekre azt tudom mondani, hogy kifejezetten emlékezetes és jó élmény. Három dologra emlékszem világosan: az első az volt, mikor kis ranger-em megkapta az első igazán hasznos képességét, amivel hatékonyságom egy pillanat alatt a háromszorosára nőtt. A másik egy nagyon taktikus harc, egy ritka szörnyre bukkantam rá, akit két másik kísért, együtt őrjáratoztak egy ellenségektől hemzsegő táborban. Percekig törtem a fejemet, mit kezdjek velük (az Aion-ban már két szörny is jó eséllyel biztos halált jelent ha az ember nem gyógyításra képes kaszttal játszik), végül kidolgoztam a stratégiát és elszántam magam a támadásra. Izzasztó közel tíz perc következett, többször is hajszálnyira voltam a haláltól, de végül lecsapdostam őket. Mindent felhasználtam, ami az eszköztáramban volt és tényleg jól játszottam. A zsákmány nem érte meg, de az érzés nagyon :) A harmadik eset közel egy órát vett igénybe: kicsit eltévedtem a lávapatakok és hegyek között, amikor kiszúrtam egy nagy kincsesládát egy lávával teli szakadék túloldalán. Elindultam megkeresni az oda vezető utat, végigkövettem a szakadékot, ami szinte a térkép másik feléig húzódott. Aztán rábukkantam egy olyan hasadékra két hegy között, amelyet csak akkor vesz észre az ember, ha direkt keresi. Átküzdöttem magamat rajta és máris ott álltam a ládához vezető sziklaplatformok előtt. Olyan volt, mint valami arcade játék, mozgó sziklákon kellett átugrálni, hogy eljussak a kincsig. Amit aztán két olyan szörny őrzött, amelyekből egyet is nehezen tudtam leszedni... Itt is beletelt pár percbe, mire kitaláltam a megfelelőnek tűnő taktikát, ami aztán nyerőnek is bizonyult. Vihettem a jól megérdemelt kincset :)
Sajnos a fentiekkel szemben többtucatyni rossz élményem van, melyek mindig előtörnek, ha elgondolkozom azon, milyen játék is az Aion. Látom, hogy nagyon sokan élvezik és örülök neki, hasznos dolog, ha vannak jó MMORPG-k a piacon, melyek rákényszerítik a fejlesztőket a minőségi új játékok kiadására. Én egyelőre szüneteltetem ezt a stílust, játszok offline játékkal, vagy elviszem szervizbe a nyolc hónapja kikapcsolt TV-t és újra előveszem a Wii-t, ha játszani támad kedvem.
Azért egy képet ideteszek Aloháról, a rangeremről :)
