A mai séta során nem mertem átmenni a zebrán úgy, hogy mindössze egyetlen autó látszott valahol a horizonton. Azt hiszem, a tegnap esti esemény hatása lehet.

A múltkoriban már hörögtem a házunk melletti kereszteződésen. Ugyanott jöttünk át tegnap, ezúttal a másik oldalról. Balról egy autó, egyenesen tovább, szemből és mögülünk tiszta, jobbról egy autó balra nagy ívben kanyarodva, mögötte egy másik egyenesen tovább. A helyzet vegytiszta, a balról érkező megáll, átenged minket, ezalatt a jobbról érkező indexel és elmegy balra, majd a balról és a jobbról jövő elmennek egyenesen. A valóság természetesen nem ez. A balról jövő meglát minket, gyorsít, nehogy kiugorjunk elé. Mivel számítok rá, eszem ágában sincs. A gyorsítással fékezésre kényszeríti a balra nagy ívben kanyarodót és a mögötte egyenesen haladni szándékozót. Elmegy előttünk, mi elindulunk át az úton, miközben a balra nagy ívben kanyarodó egyesben lassan és szabályosan kanyarodni kezd. A következő pillanatban a mögötte álldogáló rátapos a gázra és felhasználva azt, hogy egy négyes kereszteződésben vagyunk, jobbról (vagyis a becsatlakozó utca torkolatát kihasználva) nekiáll kikerülni a kanyarodót, szemét mereven annak hátuljára függesztve. Amikor látja, hogy biztonságban elfér, valami véletlen folytán előre néz, ahol is szembesül egy ordító fazonnal, aki elrántja előle a babkocsit. Na ez voltam én.

Erősen gondolkozom azon, hogy féltéglával fogok sétálni és a legközelebbi ilyen esetnél belevágom a ránk hajtó szélvédőjébe.