Fallout rendszeresen ellát linkekkel különféle ingyenes MMORPG-kről. Mivel elég jó ízléssel szelektál, a minimum az, hogy elolvasom a cikkeket, a legutóbbi esetben azonban a játék kipróbálásáig is eljutottam. Igazából nem tudom miért, talán az lehet az oka, hogy a "komoly" játék helyett egy ideje inkább a pörgősebb, PvP alapú dolgokat kedvelem. A League of Legends pedig kiválóan megfelel erre a célra, casual szinten napi 1-1,5 óra befektetésével is érdemi szórakozást nyújt.
A játékosok legenerálnak egy profilt ("idéző"), majd választott hőseikkel 5 vs. 5 küzdelembe kezdenek. A játékban jelenleg 40 feletti hős létezik, a nem fizetős játékosok minden héten 8 közül választhatnak. A fizetősök vagy csomagban (2*20), vagy egyedileg vásárolhatják meg a hősöket, ők ettől kezdve mindig rendelkezésükre állnak a 8 központilag elérhető mellett. Az ingyenélők is bővíthetik repertoárjukat, minden befejezett játékért ún. influence pont jár, ebből szintén megvásárolhatók a hősök.
A küzdelem olyan térképen játszódik, amelyen a felek pontosan azonos feltételekkel rendelkeznek (kvázi tükörképe a térkép egyik fele a másiknak). A 2*5 hősön kívül fél percenként ún. minion-ok (kis mókás izék csúcsos sapkában, kis létszámban ártalmatlanok) indulnak meg az ellenfél bázisa felé. Az ő lecsapdosásukért tapasztalati pont és pénz jár. Előbbiből természetesen szintet lép a hős (18-ig), így nőnek a harci értékei, illetve szintenként egy pontot költhet képességeinek fejlesztésére. Minden hősnek egy alap passzív és négy fejleszthető aktív képessége van. Ezen kívül a meccs kezdetekor megtanulhat két varázslatot, továbbá a begyűjtött pénzből a bázison felszerelést lehet vásárolni. Valamennyi hős esetében legalább két fejlesztési út közül lehet választani, így a 6 képességgel és okos tárgyválasztással már egészen összetett, testreszabott hősöket lehet létrehozni.
A cél a másik csapat bázisának elpusztítása. Három oda vezető út van a térképen, mindegyiket igencsak nagyot sebző tornyok védik és a már említett minion-ok is itt törnek előre. És természetesen a másik csapat tagjai is ezeken az ösvényeken próbálnak minél több tapasztalati pontot és pénzt összegyűjteni. A három főutat ösvények kötik össze, különféle tereptárgyakkal. A legfontosabb a bozót, ahova belépve hősünk láthatatlanná válik, így kiváló terep az orvtámadásokra. Semleges szörnyek is élnek a térképen, őket levadászva a szokásos tapasztalati ponton és pénzen kívül különféle időszakos bónusz képességeket kaphatunk.
A játék első szakasza a fejlődésről és egymás bosszantásáról szól. A cél távol tartani az ellenfél hőseit a saját minion-jainktól, ugyanakkor aprítani az övéit és ezzel szintelőnybe kerülni. Természetesen már itt is sor kerülhet komolyabb - akár halállal végződő - összecsapásokra, de a vadászat ideje igazán a játék közepe felé jön el. Eddigre jó eséllyel leesik az első néhány torony és az ellenfél tagjai 2-3 fős csapatokban vadásznak a magányos szintezőkre. A játék utolsó fázisa a nagy csapatküzdelmekről időszaka. Amelyik csapatnak sikerül létszámelőnyt elérnie, annak jó esélye van arra, hogy amíg az ellenfél hőseinek feltámadására vár, addig legyalulhat pár tornyot és közelebb juthat a bázishoz.
A LoL keményen stratégiai játék, a cél lehetőség szerint minél több területen (szint, tornyok, felszerelés) előnyt szerezni az ellenfélhez képest annak érdekében, hogy kibillenjen az egyensúlyi helyzet és lehetőség nyíljon a végső támadás megindítására. Ennek egyik legfontosabb eszköze a jól összerakott és együttműködő csapat. A hősök között vannak tankok, DPS-ek, support karakterek, közelharci és távolsági fegyveresek egyaránt.
Az én kedvencem Taric, a talpig kristálypáncélba öltözött lovag, aki support szerepet tölt be a csapatban. Mivel hatalmas kalapácsa igencsak közelharci fegyver, el lehet képzelni, milyen eséllyel tud fejlődni, ha szembetalálja magát pár távolsági fegyvert használó hőssel, akik könnyedén távoltartják őt a harctól. Ha viszont sikerül dinamikusan felfejlődnie, akkor a játék utolsó szakaszában sorsdöntő szerepet tölthet be gyógyító aurájával és irgalmatlan DPS tunningjával. Gyenge pontja a lassúsága, valamint az, hogy mindig a csata központjában kell tartózkodnia ahhoz, hogy erősítse a többieket.
Eleinte nagyon tetszett a játék, több hőst is kipróbáltam, mire megtaláltam a hozzám passzolót, szépen lassan elkezdtem megtanulni hatékonyan használni és már kezdtem elégedett lenni magammal. Aztán egyik pillanatról a másikra megértettem, miért szidják a játékosok a fórumon a csapatok összesorsolását. Feljebb már említettem, hogy a meccsekért pontok járnak. Ezeket nem csak hősök vásárlására lehet költeni, hanem különféle rúnák is vásárolhatók belőlük, melyeket a játékos profiljához rendelt rúnakönyvbe betéve igen szépen tunningolhatók az aktuálisan használt hősök. Ezen kívül a játékos is szintet lép és minden szintlépésért eloszthat egy specializáció pontot. A specializációk három fára oszthatók (támadás, védekezés, kiegészítő képességek) és szabadon újrarendezhetők az éppen használni kívánt hősnek megfelelően. A magasabb szintű játékosok tehát ezen a két területen számszerűsíthető előnyt élveznek, de ennél sokkal fontosabb a játéktapasztalatuk.
Jelenleg 12-es szintű vagyok, nem egészen 50 lejátszott meccsel, kb. 60%-os győzelmi aránnyal (ami viszonylag átlagosnak mondható). Eddig a pontig minden rendben volt, nagyjából azonos szintű és tapasztalatú játékosokkal sorsolt össze a játék, most azonban valami megváltozott. Az utóbbi 4-5 játékom során kivétel nélkül 6-7 30-as szintű (jelenleg ez a maximum) játékossal kerültem össze. Mindegyikük 200-250 közötti győztes meccset vívott már, ha ehhez hozzáteszem a vereségeiket, akkor simán túlvannak 4-500 meccsen is. Ekkora játéktapasztalattal szemben teljesen esélytelen vagyok és ez sajnos drasztikus kihatással van a csapatom esélyeire is.
És itt jön be a játékba az emberi tényező. Azt hiszem, kicsit öreg és túlságosan maximalista vagyok ahhoz, hogy jól fogadjam ha napi 6-8 órát játszó, FPS-eken nevelkedett tinédzserek aláznak be minden meccsen. A ténnyel még csak megbarátkoznék, hiszen idővel egyre szűkül az olló tudásbeli különbségünk között de azt nehezen viselem, hogy folyamatos a "fucking noob"-ozás még a saját csapattársaim (!) részéről is. Márpedig háromból két játék során ez történik. Nesze neked kooperatív csapatjáték.
Nagyon jól szórakoznék a LoL-lal, ha sikerülne összeszedni egy 2-4 fős társaságot, akikkel kényelmes, lassú tempóban, a szórakozás kedvéért játszanánk. Sajna senki ismerősöm nincsen, akit érdekelne a játék, így azt hiszem, egy időre jegelem. Sebaj, három hétre jó volt. Ha pedig valaki mégis kipróbálná, szóljon, szívesen visszamegyek pár meccs erejéig :)
Hú, de nagyon zavarban vagyok. A napokban kijött egy trailer "Az Aion jövője" címmel. Elsőre leesett állal bámultam, valami azonban zavart. Mikor másodszor nézem meg, akkor esett le, micsoda. Az, hogy én ezt nem hiszem el.
Ez egy hatalmas látványparádé, parasztvakítás, marketinges bullshit. Ez alapján a video alapján az Aion egy végtelen CGI film, melyet interaktívvá tettek úgy, hogy játszható benne a Sims és a Mortal Combat. De basszus... a játék jelenlegi valóságának semmi köze nincsen ehhez az egészhez!
Persze hülyék lennének a repetatív, dögunalmas játékmechanikát, vagy a végtelenségig ismétlődő farmolást mutatni, de akkor is. Pár helyen megjelent a klip és olvasom a döbbent hozzászólásokat. Szerintem ennek a videonak a hatására több(tíz)ezer új előfizetőt fognak nyerni és azok is tömegesen térnek vissza, akik abbahagyták a játékot. Biztos vagyok benne, hiszem nekem is megfordult a fejemben.
That's what I call marketing >.<
Újabb potenciális versenyző vérzett el a bankszámlám rendszeres megcsapolásáért vívott harcban. A tegnapi nappal lejárt az Aion előfizetésem és úgy döntöttem, nem újítom meg. Nagyon akartam szeretni ezt a játékot, mégsem sikerült. Hiába "europanizálták", az én életvitelemhez túlságosan ázsiai maradt. Napi 3-4 óra simán elrepült vele úgy, hogy alig jutottam előre. A karakterem ugyan fejlődött, de valahol elveszett a játékélmény. Az Aion ugyanis nehéz. Hülyén hangzik ilyent mondani egy MMORPG-ről, de tényleg az. Nem tolerálja sem a hibás döntéseket, sem a pillanatnyi figyelemkieséseket, a karakter pillanatok alatt elhalálozik. Szeretem a kihívásokat, de amikor egy játékestém az ismétlődés és a feszült figyelem kettőséből áll, akkor elgondolkozom, kell-e ez nekem. A halál permanens tapasztalati pont és brutális mennyiségű pénzvesztéssel jár, ergo minden halállal játékidőt veszít az ember, hiszen azt bukja el, amit előtte percek (órák?) alatt ért el. Ez egyébként az ázsiai játékok jellemzője, akárcsak az iszonyatos RNG (random number generating) faktor. Az RNG nekem nagy ellenségem, ha 2% esély van arra, hogy valamit megkapjak, soha nem kapom meg, ha 2% arra, hogy valami rosszul süljön el, akkor tuti megtörténik.
Visszatekintve az egy hónap játékra, rá kellett jönnöm, hogy ijesztően kevés olyan emlékem van, melyekre azt tudom mondani, hogy kifejezetten emlékezetes és jó élmény. Három dologra emlékszem világosan: az első az volt, mikor kis ranger-em megkapta az első igazán hasznos képességét, amivel hatékonyságom egy pillanat alatt a háromszorosára nőtt. A másik egy nagyon taktikus harc, egy ritka szörnyre bukkantam rá, akit két másik kísért, együtt őrjáratoztak egy ellenségektől hemzsegő táborban. Percekig törtem a fejemet, mit kezdjek velük (az Aion-ban már két szörny is jó eséllyel biztos halált jelent ha az ember nem gyógyításra képes kaszttal játszik), végül kidolgoztam a stratégiát és elszántam magam a támadásra. Izzasztó közel tíz perc következett, többször is hajszálnyira voltam a haláltól, de végül lecsapdostam őket. Mindent felhasználtam, ami az eszköztáramban volt és tényleg jól játszottam. A zsákmány nem érte meg, de az érzés nagyon :) A harmadik eset közel egy órát vett igénybe: kicsit eltévedtem a lávapatakok és hegyek között, amikor kiszúrtam egy nagy kincsesládát egy lávával teli szakadék túloldalán. Elindultam megkeresni az oda vezető utat, végigkövettem a szakadékot, ami szinte a térkép másik feléig húzódott. Aztán rábukkantam egy olyan hasadékra két hegy között, amelyet csak akkor vesz észre az ember, ha direkt keresi. Átküzdöttem magamat rajta és máris ott álltam a ládához vezető sziklaplatformok előtt. Olyan volt, mint valami arcade játék, mozgó sziklákon kellett átugrálni, hogy eljussak a kincsig. Amit aztán két olyan szörny őrzött, amelyekből egyet is nehezen tudtam leszedni... Itt is beletelt pár percbe, mire kitaláltam a megfelelőnek tűnő taktikát, ami aztán nyerőnek is bizonyult. Vihettem a jól megérdemelt kincset :)
Sajnos a fentiekkel szemben többtucatyni rossz élményem van, melyek mindig előtörnek, ha elgondolkozom azon, milyen játék is az Aion. Látom, hogy nagyon sokan élvezik és örülök neki, hasznos dolog, ha vannak jó MMORPG-k a piacon, melyek rákényszerítik a fejlesztőket a minőségi új játékok kiadására. Én egyelőre szüneteltetem ezt a stílust, játszok offline játékkal, vagy elviszem szervizbe a nyolc hónapja kikapcsolt TV-t és újra előveszem a Wii-t, ha játszani támad kedvem.
Azért egy képet ideteszek Aloháról, a rangeremről :)
Nem vagyok hivatalos morgolódó és anyázó, de az elmúlt két nap eseményei hangyányit kiborítottak. Tegnapelőtt elindult az Aiom MMORPG headstart-ja, ami azt jelenti, hogy aki előrendelte a játékot, az kapott öt nap extra játékidőt ajándékba, melyet a hivatalos 25-i indítást megelőzően lehet lejátszani. Illetve lehetne...
Vasárnap 21.00, meglepő módon különösebb gond nélkül, percre pontosan indulnak a szerverek. Kapok egy szép piros error üzenetet, a kliens levág, 21.06 mire visszajelentkezek. A karakterem készen van, a preorder része volt a lehetőség, hogy két nappal korábban generálhattunk, ergo csak rá kell kattintanom a gombra és már játszhatok is. Aham, feltéve ha nem lenne 6 perccel indulás után 2000 emberes sor a szerveren. Becsült várakozási idő 30 perc. Összeszorítom a fogam, kivárom azt a 40 percet, mire bejutok. A játék túlzsúfolt, de az opened beta tapasztalataimat felhasználva viszonylag simán haladok. Próbálok kommunikálni Diandrával, többszöri üzenetemre sem reagál. Később már nem is online, gondolom kifagyott és most nézi a sort (később megerősíti, hogy valóban ez történt). Éjfélkor minden átmenet nélkül hatalmas lag, semmit nem lehet csinálni, teleportáló szörnyek mészárolnak le, amiket nem is látok. Elmegyek aludni. Másnap reggel megtudom, hogy az NCSoft próbaként feloldotta a játékoskorlátot és egyszerre ráengedte az összes sorban állót a szerverre. Meg is lett az eredménye, 10 perc múlva visszaállították a várólistát.
Hétfőn már előre készülök a sorra, Diandra négykor hív, hogy már 700 emberes, időben logoljak. Semmi gond, babasétáltatás, hatkor hazaérünk, fél kilencig úgysem érek rá, addigra simán bent leszek. Login, 2800-as sor, becsült várakozási idő 2 óra 40 perc. Rózsa Sándor jelenthetne az összehúzott szemöldököm láttán, de mivel vendégünk van, monitor kikapcs, hadd mókoljon a gép. Fél nyolc körül egyszer ránézek, 1400-as vagyok, becsült idő egy óra. Sóhaj. Esti teendők elvégezve, fél kilenckor reménykedve leülök a gép elé, valahol 800 körül tartok, becsült idő 40 perc.
Kilenckor még mindig. Fél tízkor Asszonykám megölelget, ez sokat segít, bár sem az 500-as helyemet, sem a 35 perces várakozási időt nem teszi előkelőbbé. Háromnegyedkor megtáltosodik a rendszer, az utolsó 100-ban vagyok, 10 perc. Elmegyek hajat mosni, mire visszaérek 30. hely, 8 perc. Pontban tíz órakor megjelenik a karakterem a képernyőn, máris játszhatok. Csekély négy órányi agyatlan várakozás után. Biztosan velem van a baj, de nem nagyon volt hozzá kedvem...
Valamilyen szinten megértem az NCSoft-ot, az elmúlt pár év MMORPG bukásai lebegnek a szemük előtt. Az új játékokat mindig hatalmas hype előzi meg, egyszerre százezres nagyságrendű ember ront rájuk (az Aion esetében ez egyetlen este alatt 400 ezer embert jelent), azonban két hónapon belül drasztikusan lemorzsolódnak. A Warhammer Online bukásának egyik oka pont a szerverek számában keresendő, rengeteget fellőttek az elején és ahogy jöttek az újabb játékosok, hetente újabbakat állítottak be. Aztán tömegesen távoztak az emberek, a többiek pedig maradtak az alacsony létszámú szervereken, ahol gyakorlatilag nem lehetett semmiféle közösségi tevékenységet végezni. Egy részük rerollolt népesebb szerverre, mások emiatt abbahagyták. A folyamat beindult és megállíthatatlanná vált, jelenleg 300 ezer előfizetőjük van (ennek persze van több oka is) és nagyjából annyi szerver, mint amennyivel az Aion indult.
Kérdés az, hogy szabad-e ennyire bebiztosítani valamit a bukás ellen. Úgy érzem, kicsit átestek a ló másik oldalára, hiszen a kevésbé lelkes és kitartó emberek pont abbéli ingerültségükben fognak beinteni és iszonyatos gyorsasággal távozni, hogy nem tudnak akkor és annyit játszani, amikor és amennyit szeretnének. Kíváncsian várom, mit hoz a pénteki hivatalos release, mennyien lesznek azok, akik nem rendelték elő a játékot. És arra is, mit fognak szólni ahhoz, hogy nem jutnak be a játékba, akik pedig mégis, azok a már aktívakat szorítják ki. Igazából a pótlólagosan indított új szerver sem tökéletes megoldás, akik a közösség (klán, baráti társaság, nemzetiség) alapján választottak szervert, azok kevésbé nyitottak arra, hogy máris újrakezdjenek mindent.
Őszintén remélem, hogy záros határidőn belül kitalálnak valamit, mert jelen állapotok szerint a játék közel sem nyújt annyi élvezetet, mint amennyi bosszúságot. Kár lenne, ha egy ilyen elcseszett stratégia buktatna meg egy ígéretes kezdeményezést.
Most találtam ezt a videót, ami remekül bemutatja az Aion nevű koreai MMORPG elképesztően aprólékos karakteralkotásában rejlő lehetőségeket. Megjegyzem, hogy a játék érdekesnek tűnik, bár az egy főre eső beszélő pandák, macskák és egyéb jószágok aránya még nekem is sok egy kicsit.
Különféle okokból (amelyekről nem beszélhetek, különben meg kellene, hogy öljelek, meg ilyesmi) elkezdtem nézegetni a piacon lévő ingyenes MMORPG-ket. Azt eddig is tudtam, hogy irtózatos az ázsiai fölény, de erre azért nem számítottam. Viszont az 5-6 évvel ezelőtti állapothoz képest jelentős előrelépés, hogy immáron nem koreai nyelvűek a telepítendő kliensek és a játékok túlnyomó része létezik angolul. Az első játék, amit kipróbáltam, a Talisman Online volt.
A telepítés könnyen és gyorsan ment, a kliens 700 mega alatti, nem is vészes. Gyakorlatilag még be sem logoltam, amikor az az érzésem támadt, hogy ezt bizony már láttam valahol. Rendben van, hogy nehéz újat mutatni ezen a területen, de azért egy ennyire pofátlan WoW klónt kiadni... :P Nagyon sokáig lehetne sorolni, mit másoltak le teljes egészében, de érdekesebb az egyedi (vagy legalábbis számomra eddig ismeretlen) ötleteket megnézni.
A játék kasztrendszere végtelenül egyszerű, öt típusú karakterből válogathatunk. A szerzetes a játék tankja, az orgyilkos és a varázsló klasszikus fizikai/mágikus damage dealer, az idomár távolsági DPS, állata képes offtankolásra, a tündér (fairy) pedig az egyetlen gyógyító. A kaszt alapfeladatait minden karakter két módon képes ellátni, attól függően, milyen talizmánokat használ. Egyszerre három talizmánt használhatunk, egy fegyver, illetve két kiegészítő jellegűt. Minden kaszt két féle fegyver, illetve négy kiegészítő talizmánból rakhatja össze a saját profilját.
Két karaktert próbáltam ki, az orgyilkoson keresztül hozok példákat, vele jutottam többé-kevésbé értelmes szintre. Két fegyver talizmánja a láncszablya és a tőr. Attól függően, melyikre specializálódik, más dologkban lesz erős: a szablya messzebbről támad, igen brutális területre ható képességeket lehet vele alkalmazni, míg a tőr gyorsabb és kritikus ütései miatt sokkal hatékonyabb az egy ellenséggel vívott harcokban. Mindkét fegyvernek 5 különböző képessége van, tehát nem találhatunk ki különösebben rafinált kombinációkat.
A kiegészítő talizmánoknak két képessége van, így összesen 9 aktív képességet használhatunk, illetve a talizmánok harcon kívül cserélgethetők, megoldható, hogy a fél órás bónuszokat adókat csak egy gyors aktivizálásra dobjuk magunkra.
A játékban a legjobban eltalált lehetőség a talizmánok fejlesztése. Mindegyik (tehát az über ritka, azaz endgame tartalomban szerezhető is) első szintről indul és mindegyiknek megvan a maximális szintje. A szörnyek öldöklése és a küldetések teljesítése során két típusú "jutalmat" kapunk: tapasztalati pontot és energiát. A tapasztalati pont a karakter szintjére van kihatással, az energiából pedig a talizmánok fejleszthetők, maximum a karakter szintjéig. Amikor talizmánunk eléri a lehetséges maximumát, keresnünk kell egy erősebbet. Szerencsére ezt nem kell első szintről felhúznunk, lehetőség van a korábbit beolvasztani, így újdonsült csecsebecsénk ennek a szintjéről indul. Alapvetően elmondható, hogy ha valaki az egyik fegyver talizmánjának fejlesztésére koncentrál, akkor gond nélkül szinten tudja azt tartani és még a kiegészítő talizmánokra is jut némi energia. Ha azonban a másik fegyver talizmánt is húzni szeretné (hogy alkalomhoz illően cserélgesse), akkor szembesül azzal, hogy az energia bizony szűkös erőforrás. És itt derül ki (kb. két óra után) a játék lényege: szerezz még több tapasztalati pontot és energiát, hogy erősebb legyél - és így még több tapasztalati pontot és energiát szerezhess^^
Mikor a karakter szintet lép, kap egy elosztható képesség pontot, melyekből a talizmánokon keresztül szerzett képességek fejleszthetők. Az orgyilkos esetében az öt alapképességre lehet pontot tenni (sebzést/debuff időtartamot növel, vagy CD-t csökkent), emellett tunningolhatom a kritikus ütésem és a csapások elől való elugrás esélyét. Ezzel még tovább specializálható a karakter.
A játékban effektíve nincsenek elérhető célok (tehát nincsen sem PvE, sem PvP endgame tartalom, legalábbis a "komolyabb MMOPRG-khez képest), kizárólag a minél nagyobb számok felhalmozása. És persze az, hogy az ember jól érezze magát - amihez szerintem egy teljes egészében grindelésre épülő játékban kell némi perverzió :P
Ahhoz, hogy a játék kellő motivációt nyújtson az idő eltöltéséhez, természetesen lehetőség van még jópár dolog fejlesztésére. A talizmánokon kívül gyűjtögethetünk magunknak jobb felszerelést (páncélokat és ékszereket). A páncélok tunningolása nem energiából történik, képességeik azonosításához és fejlesztéséhez drágakövekre van szükség, amelyek véletlenszerűen potyognak a leölt szörnyekből. Minden tárgy tíz szintnyit fejleszthető, melyek további bónuszt adnak. Ezen a módon természetesen talizmánjaink is tovább erősíthetők. A dolog vicces része, hogy bizonyos szint felett a siker esélye egyre csökken, sőt, az is előfordulhat, hogy a fejlesztés visszafelé sül el és a tárgy gyengül az eredeti állapotához képest. A lélekfúzió a harmadik módja a cuccok tunningolásának, de ebbe már tényleg nem megyek bele, talán innen is látszik, hogy végtelen időt el lehet tölteni azzal, ha az ember a maximumra akar húzni mindent :)
Lehet kis házikedvencünk is, aki attól függően, mennyi időt tölt el mellettünk a játékban szintet lép (nem vicc, a jószágok a nettó játékidőtől fejlődnek), így olyan képességeket tanulhat, melyek hatással vannak a karakterünkre. Hátránya, hogy etetni kell a kis drágát és az élelem kizárólag véletlenszerűen potyog.
Gyűjtögethetünk magunknak különféle hátasokat is, ezeket - cseppet sem meglepő módon - szintén lehet fejleszteni. A magasabb szintű hátasok egyre menőbbek, nem csak gyorsabbak lesznek, hanem pl. csinos páncélokat is kapnak.
Bepakolták a játékba a különféle szakmákat is, melyekből karakterünk kettőt választhat. A varázsitalfőzéshez herbalizmust kell párosítani, az amulett készítéshez nem kell gyűjtögetni, az alapanyagok véletlenszerűen esnek (a két szakma nagyjából ugyanaz, egyaránt gyógyító, illetve varázspont visszatöltő cuccokat lehet velük gyártani). A varázskő készítés bonyolultabb, szükséges hozzá a bányászat, illetve a tárgyszétszedés egyaránt, vagyis egy karakterrel nem lehet megoldani. A varázskövek a vértezetekbe helyezhetők, bizonyos időtartamra plusz értékeket biztosítanak (úgy, ahogy a Warhammer Online-ban volt korábban). Minden szakmának öt szintje van, amikor a karakter használja, fejlődik, nincs túlbonyolítva. A szakmák egyébként teljesen mellékesek, a készített tárgyak a varázskövek kivételével nem kifejezetten forgalomképesek, a fejlődést gyorsíthatják. Az orgyilkosomnak remekül beváltak a gyógyitalok, nem kell leülnie pihenni, ha túl sok életerőt veszített csak letol egy italt és mehet is tovább.
A játék közösségi színterei viszonylag változatosak. Sok olyan küldetés van, amelyeket célszerű csapatban megcsinálni, elég durvák szoktak lenni az elit szörnyek és boss-ok. Az emberek teljesen jól együttműködnek ezekben az esetekben, ami szerintem jórészt az irtózatos sebességű szörny újratermelődésnek köszönhető. Ha kipusztítanak körülöttem egy kisebb szörnytábort, fél percen belül már újra lakott, nem kell hosszú percekig várakozni.
Lehetőség van klánok alapítására, ami gyakorlatilag kötelező, mivel egy idő után elfogynak a küldetések és a fejlődés egyeten módját a szörnyek mészárlása, vagy a klánküldetések teljesítése jelenti. A klánok ezen túlmenően épületeket húzhatnak fel, illetve háborút indíthatnak egymás ellen.
Szerver szintű versenyre ad lehetőséget a csapat aréna, ahol egy újabb típusú pontot lehet gyűjtögetni, heti nullázódással. Ebből természetesen még tovább fejleszthető a karakter.
A karakterek párbajozhatnak egymással, illetve a játék ismeri a PvP, valamint a PK intézményét is. A PvP intézményesített keretek közt zajlik, a veszteseket nem éri permanens kár, a PK azonban olyan, mintha valaki szörnyekkel vívott harcban veszítené az életét (igen, ebben a játékban a karakterhalál tapasztalati pont és energia vesztést jelent!).
Léteznek scenariok is, ahová öt fős csapatokkal lehet begyalogolni és kipucolásukkal ritka talizmánokat, illetve reput szerezni (igen, ezt is simán lenyúlták a WoW-ból :). Ezek alapvetően jól sikerültek, színesek, tele vannak gonosz harapós jószágokkal és kincsekkel, szóval megvan minden, ami kell. Egyetlen "aprócska" probléma van velük: a játékosok többsége képtelen végigjárni őket úgy, ahogyan azt a készítők elképzelték. Öt fős csapattal lehet bemenni, a koncepció alapvetően az volt, hogy minden kasztból mehessen egy karakter. A magas szintű scenariokba induló csapatok azonban jellemzően úgy néznek ki, hogy a tankoló szerzetes mellett visznek magukkal minimum két, de inkább három tündért. Valahogy nem jutottak el odáig a játékosok, hogy használni kezdjék a minden kasztnak adott bénító képességeket, pedig így simán kipucolható lenne az összes scenario egészséges csapatösszetétellel is.
Huh. Dióhéjban talán ennyit lehet elmondani a Talisman Online-ról. Első körben nagyon magával ragadott, tetszett a karakter fejlesztés tucatnyi útja, egy vérbeli tamagochi-rajongó erre vágyik. Aztán realizáltam, hogy távlataiban nagyon keveset tud nyújtani a játék. Persze lehet, hogy tévedek és ha jobban beleásnám magam, akkor találnék hosszú távú, érdemi célokat. Azonban sajnos azt látom, hogy ehhez olyan hardcore grindelésen keresztül vezet az út, amitől kiráz a hideg.
Jelenleg úgy áll az orgyilkosom, hogy elfogytak a küldetései az adott térképen, kizárólag scenario küldetéseket tudnék vele csinálni, amihez csapat kell. Azt pedig viszonylag nehéz szerezni, amikor a játékosok közel 80%-a brazil és háromnegyedük nem beszél angolul :D Marad lehetőségként a félálomban történő szörnymészárlás valamelyik sarokban, amit köszönöm, de inkább nem. Emellett tele vagyok második szintű virágokkal, amelyeket nem tudok felhasználni, mert a varázsitalfőzésem még csak első szintű. Ergo vissza kellene mennem virágot szedni a kezdő területre, ami megintcsak agysejtgyilkos tevékenység. A kettő együttesen arra vezetett, hogy lekapjam a klienst a gépemről és új játékot keressek :)
Ezek a rövid írások a tavalyi évben születtek, aktív raider és raid vezetői pályafutásom során. Valahogy rajtam ragadt a bosskillekről szóló hírek írása, én pedig élveztem, ezért csináltam. Gondoltam csokorban szedem és megmentem őket. Fordított időrendben vannak, eddig jutottunk el (a többiek tovább, de akkor én már nem játszottam).
Erkölcsrendészet (Mother Shahraz)
SZIGORÚAN BIZALMAS!
Stormwind SI:7 Műveleti Központ
Mathias Shaw saját kezébe
Mathias Mester,
a Fekete Templomba beépített fedett ügynökünk jelentése szerint a hírhedt, illegális bordélyházat működtető Madame Shahraz a mai napon eltávozott az élők sorából. Ügynökünk - személyes érintettsége miatt igencsak zaklatott - jelentése szerint egy maroknyi szedett-vedett, eleddig ismeretlen személyazonosságú alak érkezett a műintézménybe, magukat kuncsaftnak álcázva. Mikor a Madame személyesen sietett üdvözlésükre, előugrott egy törpe és hangos "Kurvák vére folyjon patakokban!" csatakiáltással rohamra indult. Az igencsak szervezettnek tűnő irreguláis csapat percek alatt vérbe borította az intézményt - ügynökünk csak úgy menekülhetett, hogy halottnak álcázta magát -, majd diadalittasan távozott. Az eset további kivizsgálást igényel, hamarosan tájékoztatom.
Amelia Hastings különleges ügynök
Utóirat: az üzenet öt másodpercen belül megsemmisíti önmagát!
***
Face/off (Reliquary of Souls)
Arcok... minden arc egy más világ.
Hangok... miért viseltek álruhát?
Azt hiszed, hogy lángol, mégis jég marad.
Kimondja a szép szót, de belül szétszakad.
Mosolyogva kér meg, ó mondd csak be szép!
Elfordulsz tőle, és ő arcot cserél.
Kérdés, álnok arccal kérdezel.
Válasz, mit a lelkem nem bír el.
Azt hiszed, ha kérdez, kell hogy válaszolj?
Szerepeket játszik, te azt hiszed humor.
Ha eléri a célját, és te őszinte vagy.
Kimarad a válasz, máris céltábla vagy.
Dinamit - Arcok álruhában
***
A múlt és jelen urai (Archimonde)
Tyrande Whisperwind ajkáról nehéz, hosszú sóhaj szakadt fel, ahogy az egyre közeledő füstfelhőt nézte.
- Igyekezz, Malfurion!
A kortalan arcú druida türelmetlen pillantást vetett az Őrzőre.
- Nem megy gyorsabban. Több időre van szükségem.
- Megtesszük, ami tőlünk telik, de…
A befejezetlen mondat közöttük lebegett, mindketten tudták, mit jelent.
Tyrande megint sóhajtott, majd apró kézmozdulattal az Őrzők maradékát is a fák közé rendelte. Az elfek szó nélkül vetették magukat a sűrűbe, mely minden bizonnyal a halált rejti számukra. A halált, mely felfoghatatlan és ismeretlenül rémisztő volt a számukra. A Világfa megóvta fajukat a természetes elmúlástól, csak erőszakkal távozhattak errõl a világról. És most önként haladtak e sors felé.
Tyrande kémei jelezték, hogy a Hegyért vívott harc nem áll rosszul. Lady Jaina és Thrall harcosai elpusztították a támadók jelentõs részét, a hírek szerint több nagyhatalmú démont is visszaűztek a Semmibe. Azonban ez mind nem jelentett semmit. Archimonde, a renegát eredar egyre közeledett céljához, a Világfához. Ahogy haladt felfelé a hegyen, a fa mágikus potenciálja őt is egyre nagyobbá és erősebbé tette. Az Őrző nem merte elképzelni, mi történik akkor, ha Archimonde átjut az utolsó védőkön és eléri a Világfát. Az utolsó védők… keserűen nézett végig csapata maradékán. Maroknyi Őrző, pár druida és driád, valamint az utolsó életben maradt Ősi Védelmező. Vajmi kevés ahhoz, hogy akár csak percekre is megállítsák az egykori eredart. Pedig Malfurionnak idõre van szüksége. Archimonde baljós alakja átsejlett a fájdalmukban sikoltozó, égő fák okozta füstfelhõn. A Hyjal Hegyért, a Világfáért és talán az elfek létéért dúló harc az utolsó felvonásához érkezett.
Tyrande egyik kéme bukkant fel a sűrűből és gyors léptekkel a nő felé indult. Arcán zavarodottság látszott, ahogy gyorsan térdet hajtott.
- Úrnőm, valami nagyon furcsa történik. Mielõtt az Őrző rákérdezhetett volna, az elf a háta mögé mutatott. Az úton furcsa, szedett-vedett csapat közeledett. Kékes bőrű, robosztus alak vezette őket, mögötte elfek, törpék, emberek és az elsőhöz hasonló alakok kavalkádja, még egy aprócska gnóm is feltûnt közöttük. A csapat határozott léptekkel az elf felé tartott és felsorakozott előtte. Vezetőjük végigmérte Tyrandet, majd mély hangon megszólalt.
- Gondolom te vagy az a Tyrande. A jövőből jöttünk, hogy a segítségedre legyünk. Feltartjuk azt az árulót ameddig szükséges. És jobban szeretünk egyedül dolgozni, lehetőleg ne avatkozz bele.
Az elf elsápadt haragjában. Évszázadok óta elõször fordult elő, hogy valaki nem adta meg neki a kellõ tiszteletet. Már nyitotta a száját, hogy rendre utasítsa az alakot, de az egyszerűen megfordult és otthagyta. Tyrande halottsápadt arca lángvörössé vált és néhány lépést tett a jövevények felé, de azok egyáltalán nem törődtek vele, a Világfa felé tartottak. A robosztus alak utasításokat osztogatott, mire társai kis csoportokra szakadva a környező fák és bokrok közé rejtőztek. Csak ketten maradtak a fa mellett, egy karcsú, páncélos alak és a csapat vezetője. Előbbi zsákjába nyúlt, elővett valamit és hozzákötötte az egyik facsemetéhez.
Archimonde felért a hegy tetejére, lassú, kimért léptei egyre gyorsabbakká váltak, ahogy megérezte a Világfa lenyűgöző energiáját. Felbömbölt és a fa felé indult. Azonban valaki az útjába állt. A démon végigmérte az aprócska lényt és ajka kegyetlen mosolyra húzódott. Dübörgő hangja megremegtette a fákat, ahogy gúnyosan megszólalt.
- Nohát, csak nem egy kedves rokon? Nem hittem volna, hogy ilyen kellemes meglepetésben lesz részem, de megérdemlek egy kis szórakozást mielőtt istenné válok.
Kacaja elnyomott minden más hangot, intésére lángförgeteg indult a vakmerő páros felé. A démonnal szemben álló alak társának egyetlen kézmozdulatára szél támadt, mely kibontotta a facsemetéhez rögzített zászlót. Kéttucatnyi torokból harsant fel a csatakiáltás, ahogy a rejtőzködő csapat a büszkén csapdosó zászló alatt támadásba lendült…
Malfurion tudatához a transz ködén keresztül csak a küzdelem távoli hangfoszlányai jutottak el, de ő nem törődött velük. A druida énekelt. Dala egyre hangosabban és teltebben szállt, lassan elnyomta a küzdelem zaját, körülölelte a Világfát. A lüktető dallam újult erõt adott a megfáradt izmoknak, reményt öntött a szívekbe. A megmaradt fák közül villódzó, lüktető energianyalábok repültek a Világfa felé - wispek. Őrjítő táncuk már-már fájdalmat okozott a szemnek, a világ kezdett összefolyni. Aztán egy szempillantásra néma csend lett. Malfurion a szájához emelte Cenarius kürtjét és belefújt. Az érces hang visszaverődött a sziklákról, átjárta valamennyi lény testét. A wispek örvénylő fénydárdát alkotva önnön testükből Archimonde felé tartottak. A démon felbömbölt, de hangjában nyoma sem volt a korábbi hatalomnak és diadalnak. Helyét átvette a fájdalom, ahogy az egykori eredar megérezte halálának idejét. A következő pillanatban fényrobbanás vakított el mindenkit.
Mire Tyrande visszanyerte látását, már mindennek vége volt. Archimonde teste a Világfa tövében feküdt, a fáradságtól eszméletlen Malfurion mellett. A tisztás üres volt. Egyetlen nyoma maradt a titokzatos csapatnak, akik megmentették a Világfát és vele talán az ősi Lordaeront: a vörös kard jelével díszített lobogó.
***
A'dal kezei (Kael'thas Suntstrider)
<… majd Shattrath közepén>
„Legyőztetek, de élek... Elkéstetek. Az előkészületek már megkezdõdtek. A mester hamarosan visszatér. Eresszétek le a fegyvereiteket és hódoljatok Kil’jaden ereje előtt!”
Vannak dolgok, amelyeket az ember megérdemel. Megérdemel, mert mindent megtett azért, hogy megtörténjenek. Megérdemel, mert... Tessék? Hogy érted azt, hogy ezt már egyszer ellőttem? Ehh... Akkor újrakezdem.
Kicsiny csapatunk eddigi legnagyobb diadalát aratta. Soha nem fordult még elő, hogy ennyi munkát kellett fektetnünk egy boss legyõzésébe. Az elmúlt estéken azonban újra és újra meg kellett hátrálnunk Kael'thas és csatlósai elől. Kezdeti lelkesedésünk előbb csalódottságba fordult, de hamar perzselő dühbe csapott át. Őrjítő szomjúság töt ránk: vért akartunk inni, vérelf vért. Talán soha nem volt még ekkora energia és akarat ebben a csapatban, a siker nem maradhatott el.
Köszönet mindenkinek a kitartásért és az összpontosításért! Jó veletek játszani *elérzékenyül*
***
Ter(r)on-elhárítók (Teron Gorefiend)
If you have a ghost,
But you don't want to play host,
You can't sleep at all,
So who do you call ...
Ghostbusters - Ghostbusters!
***
Felvettük a kesztyűt (Azgalor)
- Kié ez a kesztyû?
- Ez egy t6 kesztyû, drágám.
- Kié ez a t6 kesztyû?
- Azgaloré.
- Ki az az Azgalor?
- Azgalor egy halott, drágám. Azgalor egy halott.
***
Feltámadás. Fel, támadás! Feltámad? Áááá... *gúnyosan legyint* (Kaz'Rogal)
Nehéz időszak áll mögöttünk, melynek a mai nappal remélhetőleg vége szakadt. Örömteli és kevésbé örömteli RL események miatti rendszertelen online és gyakori offline állapot, a változások generálta toborzási kampány, új tagjaink beilleszkedésének sikere és sikertelensége, valamint a raiderek legfőbb ellensége: a kezdődő nyár.
Az ember természeténél fogva nem szereti a változást, fõleg ha az ilyen gyakoriságú és intenzitású. Rossz kedve lesz tőle, romlik a koncentrációja és megzuhan a lelkesedése is. Szinte mindannyian átestünk ezen, de talán átvészeltük. Tartsuk meg a tegnapi remek hangulatot és a bossok újra hullani fognak!
És hogy a killről is legyen valami: "Ha ma lemegy, mindenkinek fizetek 10g-t" - Ildar.
Olcsójános, de azért hajtsátok be rajta!^^
***
Mindenkinek van egy Árnya... (Shade of Akama)
Ma nagyot nőtt az árnyék,
jön egy újabb kemény bosskill már!
A démoncsapda áll még
de a Megtört vak, s így nincs remény!
Hisz fölé nő az árnyék -
közel már a vég,
hát mért nem kiált még?
Hisz nagyot nőtt az árnyék,
jogos önvédelem már, csak lásd!
Hisz tudjuk, kész a játék,
s e népség ebbõl mit sem lát,
de nagyot nő az árnyék -
de az Ostorraid jön
s a végzet elé vág!
(Ezúton is elnézést az eredeti szöveg íróitól.)
***
Vissza a gyermekkorba (Supremus)
Mindenkiben ott él az örök gyermek, bármennyire is próbáljuk tagadni. A játék öröme könnyedén elragad bennünket bárhol és bármikor. Nem hiszel nekem? Csak gondold végig, mivel töltötted az idődet amikor kicsi voltál: fogócskáztál, bújócskáztál, kidobóst játszottál. Azt mondod már kinõttél ebbõl? Ugyan dehogy! No igen, lehet, hogy a körülmények változtak, de a játék ugyanaz maradt. Nagyméretű túlvilági teremtménnyel fogócskázol, ostromgépek között bújócskázol és vicces vulkánok próbálnak kidobni kék lávagolyóbisaikkal. Aztán a játéknak hirtelen vége szakad, amikor a partnered a kimerültségtõl a földre zuhan.
***
A Vaslédi alkonya (Lady Vashj)
Vannak dolgok, amelyeket az ember megérdemel. Megérdemel, mert mindent megtett azért, hogy megtörténjenek. Megérdemel, mert körömszakadtáig harcolt a bekövetkezésükért.
Vannak tartozások, melyeket meg kell fizetni. Meg kell fizetni, mert így igazságos. Meg kell fizetni, mert így kívánja a Dolgok Mindenen Túli Egyensúlya.
Hetekkel ezelőtt sok-sok órányi küzdelem után is azt kellett mondanunk, hogy ehhez még kevesek vagyunk. Keserű szájízzel, de továbbálltunk más kihívások után nézve. Hiába hulltak más kreatúrák élettelenül a lábunk elé, tudatunk mélyén ott motoszkált a gondolat: nem itt kellene lennünk. Nem itt kellene lennünk, mert valahol a csatornák mélyén gúnyosan kacagva ott vár ránk az, akinek nevét nem tudtunk kimondani anélkül, hogy árnyékot ne vetett volna legfényesebb jókedvünkre is.
Most azonban felvirradt a mi napunk. Mind tudtuk, hogy a nágák úrnőjének halnia kell. Mind tudtuk, szívünkben mégis ott volt a kétely magva, melynek csírázását csak a kiontott vér fojthatta el. Új fegyvereket hoztunk, új csapatot, új taktikát. Új trófea került az Isten Ostorainak dicsőségtablójára. Lady Vashj halott.
***
Anethe Rom (Anetheron)
Megállíthatatlanok vagyunk. Ha valaki nem tetszik, azt bántjuk. Lelökjük a padlóla. Dulván. Vérszomjunk oly' mértékben kielégíthetetlen, hogy az időben is visszamegyünk azért, hogy szomjunkat olthassuk. Démonvérrel, muhahaha! Anettka a lábunk elõtt hever. Ki lesz a következő?
***
Naj'entus Down (High Warlord Naj'entus)
Fekete Templom. Egykoron a draenei vallás központja, ma Outland Urának, Lord Illidannak a székhelye. Mindeddig elkerültük ezt a helyet, de szívünk mélyén tudtuk, hogy nem halogathatjuk tovább az első látogatást. Az oldalsó bejárat elõtt állva egymásra néztünk, majd erőt merítve korábbi gyõzelmeinkbõl átléptük a kaput.
Pusztító forgószélként vágtunk rendet a szánalmas nágák között, a Templomot sziszegő halálsikolyok töltötték be. Nem volt kétséges, hogy ittlétünk hamarosan felkelti valami nagy és veszélyes figyelmét. Így is lett. Naj'entus, a nágalord harci üvöltést hallatva rontott csapatunkra. Borotvaéles koralltüskék hasították a levegőt, csontig hatoló fagy járta át testünket, de minden hiába. Nem lehet kétséges, hogy az Isten Ostorai hatalmasabbak holmi identitászavaros kígyóhalnál!
A chat csatorna, melyen a legjobban éreztem magam WoW-os pályafutásom alatt. Furcsa módon valamennyi guildben, ahol megfordultam, a lockok között voltak a legjobb fejek :) A CG-s csapat hatalmas volt, egy idő után azon vettük észre magunkat, hogy egyre több más kaszthoz tartozó emberke jelenik meg a chat-ünkön, mert elterjedt a híre, hogy ez a banda aztán nem unatkozik a legszörnyűbb farm raid alatt sem.
Máig emlékezetes az a Molten Core raid, amikor megelégelve a sok sírást a lassú banishek (a démonokat átmenetileg más síkra száműző varázslat) miatt, versenyt hirdettem a lockjaim között. A feladat az volt, hogy a halálhoz minél közelebb álló démonokat kellett banish-elni - akik ezáltal immunissá váltak mindenféle bekapott sebzésre a varázslat időtartamára. Well... a következő néhány démon 5-6% életerőtől permanensen banish-ben dekkolt, a győztes végül Qel lett, aki egy 1%-on lévő démont űzött el. Remekül mulattunk. Érdekes módon a raid többi része kevésbé :P
Volt, hogy csapatot szerveztünk a Doomguard idéző varázslat megszerzésének iszonyatosan hosszú küldetéssorozatának végigcsinálására. Jó móka volt, az egyik küldetésben elég durva démonokat kellett ölni a világ vége után két sarokkal. Róluk annyit kell tudni, hogy valami überminimális (1% körüli, vagy alatti) eséllyel dobtak egy olyan tárgyat, amely a papok speciális epic fegyverének egyik alapanyaga volt. Emiatt rendszeresen 3-5 fős csapatok farmolták a démonokat hosszú órákon keresztül. Nos, mi odamentünk, levágtuk az elsőt, aki bizony elhajította ezt a cuccot. Jót vigyorogtunk és csináltuk tovább a küldetést. Kicsivel később találkoztunk egy baráti guild válogatott különítményével, akik ugyanazokra a démonokra vadásztak. Megkérdeztem, mivel is szórakoznak, mire kiderült, hogy több, mint három órája próbálják kiütni ezt a bizonyos tárgyat. Nagyon gyorsan és nagyon nagyot profitáltunk a szerencsénkből ;) Az eset megihlette a "kárvallottat" is, íme a történet az ő inretpretálásában:
Kik is alkották ezt a bagázst? Furcsa módon ma is élénken emlékszem mindegyikükre.
Rizziakh volt a rangidős, belépésemkor a lockok vezetője. Lényegesen idősebb volt nálunk, bőven a harmincas évei végén járhatott. A felesége is a klánban volt. Érdekes figura volt, kicsit elvont, de nagyon egyenes és becsületes. Amikor kilépett a klánból, akkor vettem át én a vezető szerepet. Egy darabig még látogatta a fórumunkat és adott pár tanácsot a csapat kezelésével kapcsolatban, aztán abbahagyta a játékot. Valamikor újra kezdte és most egy másik RP szerveren játszik.
Xanthazar-ról soha nem tudtam sokat. Az ősidőktől kezdve a guild tagja volt, emlékeim szerint az alapító vezető testvére. Hosszú ideig offline volt, amikor újra játszani kezdett, akkor sem akart raidelni. Szerencsére, mivel eléggé tele volt a csapat. Úgy tűnik, a karaktert törölte, jelenleg egy mágus van ezen a néven a szerveren.
Zianide érdekes figura volt. Ő volt az egész csapatból akit legjobban mozgatott a minél jobb felszerelés minél gyorsabban történő összeharácsolása, akár a többiek kárára is. Emellett iszonyúan dekoncentrált volt, ha személyre szóló feladatot kapott, szinte mindig probléma volt vele, illetve a viselkedése miatt is többször érkezett rá panasz. A probléma megoldotta önmagát, valamiért úgy gondolta hogy helye van a szerver top guildjében és jelentkezett hozzájuk. Mindezt úgy, hogy nekünk elfelejtett szólni róla, ami a klánból való azonnali eltávolítást jelentette. Azt hiszem, tőlük másfél hét után rúgták ki, amikor szembesültek a képességeivel és a magatartásával. Megpróbálta visszakönyörögni magát hozzánk, sikertelenül.
Qel volt az első a csapatból, akivel megismerkedtem. Együtt csináltuk végig az 50-es szintű warlock küldetéssorozatot, hamarosan mindketten a rendkívül stílusos kaszával harcoltunk. A problémát az jelentette, hogy szegény srác még a huszadik Nefarian kill után is ugyanezt a kaszát használta. Mindene lilán világított, de képtelen volt egyetlen árva fegyvert szerezni magának. A végén kategorikusan megtagadta, hogy a kezébe vegye a gyűlölt aratóeszközt és inkább puszta kézzel rohangált :) A huszas évei körül járt, nagyon szépen, választékosan beszélt (londoni lévén ez nem csoda), párszor körül kellett íratnom vele egyszerűbb szavakkal, mit is mondott korábban. Elég rosszul viselte a CG agóniáját, abba is hagyta a játékot, bár ahogy látom, mostanában újra online.
Mesana volt az első, akit én vettem fel a klánba. Katasztrofálisan rosz volt az in character RP interjúja, rettenetes angolsággal próbálkozott. Ennek ellenére felvettük, de másnap azért megkerestem és felajánlottam neki, hogy szívesen segítek, h esetleg nem teljesen ért valamit. Erre kiváló angolsággal válaszolt és mondta, hogy rendben lesz. Máig nem értem a dolgot... Egyébként orosz volt, a nehézipari egyetemen tanult, jókat beszélgettünk. Rajtam kívül ő volt a másik lock, aki komolyan vette a raideken nyújtott teljesítményét, egyedül neki volt esélye megszorítani engem. Egyszer szó nélkül eltűnt és a karakter azóta sem aktív.
Nephira. Hú, de nehéz eset volt ez a dán csapat. Csapat, mert vele soha nem lehetett egyedül találkozni, vagy beszélni. A barátnője és az ikertestvére is a klán tagja volt, rajtuk kívül még egy hasonszőrű haverjuk alkotta a bandát (négy gnóm, rettenetes...). Rendszeresen összetűzésbe keveredtem vele, képtelen volt a kiosztott feladatára koncentrálni. Egyszer elég komollyá fajultak köztünk a dolgok, a végén a barátnője jött oda hozzám bocsánatot kérni a nevében. Érdekes módon, amikor később visszanézegettem a szerverre, mindig lelkesen üdvözölt és jókat beszélgettünk. Jelenleg is játszik, az újraalakult Crimson Gauntlet oszlopos tagja.
Yvrainne kiakasztó csajszi volt. Neki a WoW egy újabb chatszobát jelentett, amit a permanensen aktív MSN és az állandóan a fülén lógó telefon mellett használt. Nem volt olyan raid, hogy ne a barátnőivel csevegett volna, ez szépen kihatott a teljesítményére is. Ennek ellenére nagyon aranyos és jópofa volt. Amikor volt egy nagyobb kilépő csapat, ő is távozott velük, de még sokáig tartottuk a kapcsolatot. Néhány hónapra eltűnt, majd mikor visszajött, kiderült, hogy minden szabadidejét rajzolni tanulással töltötte. Aztán megint eltűnt és már a karakter sem létezik.
Ha már a kiakasztó egyéneknél tartunk, azonnal beugrik Raelissa neve. Hujujuj... A guild drámakirálynője, iszonyat nagy dumás figura, szerver szinten hírhedt cybor-királynő. Nagyon fiatal angol srác volt, aki soha nem tudta befogni a száját, rendszeresen összekapott valakivel, tele volt figyelmeztetésekkel, szinte végig a klánból való kirúgás szélén táncolt. Ennek ellenére népszerű emberke volt, igazi egyéniség. Érdekes módon, amikor elhatározott valamit, azt keményen végigcsinálta, amikor úgy döntött, hogy ő bizony keményen odateszi magát a raiden, akkor az úgy is történt. Jelenleg a CG warrior classleadere. Közel a világ vége :P
Úgy látom, a végére maradtak a problémásabb emberek. Hayes. Talán soha nem találkoztam még ennyire öntelt, arrogáns, szocializálatlan, bárminemű értelmes emberi kapcsolatra alkalmatlan emberrel. Aztán persze kiderült, mi az oka. A srác tizenhat éves kora óta hivatásos katona volt az izraeli hadseregben. Olthatatlan gyűlölettel viseltetett a shadow priestünk iránt, soha nem állta meg, hogy be ne szóljon neki valami miatt, csupán azért, mert ő pedig iraki volt. Nagyon durva vitáim voltak vele, sajnos eredménytelenül. Hiába tiltottam el a raideléstől mindaddig, amíg nem képes legalább a minimálisan elvárt dolgokat megtenni, a raid leaderünk nagy haverja volt, aki állandóan spotot adott neki (no igen, kellemes kis hatalmi villongások voltak közöttünk).
Trish sokáig a kedvenc lockom volt. Én interjúztattam, simán bejutott. Rengeteget beszélgettünk mindenféle témákról, rendszeresen mesélt az új barátjáról, párszor tanácsot kért, mind a játékon belüli, mind azon kívüli dolgokban. Aztán egyszer egy véletlen elszóláson keresztül kiderült, hogy a valóságban fiú és egy éven keresztül szórakozásból hazudozott nekem. Soha nem tudtam elfogadni a bocsánatkérését. Elküldtem pszichiáterhez, magamban pedig egyszer és mindenkorra eldöntöttem, h soha többet nem próbálok meg interneten nemhogy barátságot, de még ismeretséget sem kötni. Jelenleg a CG officere és nagyon örül, ahányszor lát. Én kicsit kevésbé, de azért már szóbaállok vele :P
Coldezice is "saját" recruit. Teljesen véletlenül talált ránk, amikor kiderült, hogy páran magyarok vagyunk. Hamar belevetette magát a raidelésbe, azok közé tartozott, akik nagyon komolyan vették a dolgot, mindig maximálisan felkészülten jött mindenhova és nagyon sérelmezte, ha mások nem így tettek. Ebből viszonylag sok konfliktusa is volt, mivel mindig szóvá tette ha nem tetszett neki valami. Mindezt igen markáns és határozott stlíusban, volt olyan, hogy a klánunk vezetője hívott fel, hogy be tudnék-e logolni, mert Cold a kirúgás szélén táncol és mennem kellene békíteni. Valahogy mégis kihúzta nálunk, mert az ellentétek dacára imádta a guildet és mindent megtett a sikerünk érdekében. A múltkoriban váltottam vele egy mailt, másik szerveren játszik és hardcore módon raidel.
Melfeena megjelenése egy rémálom volt. Őt azt hiszem úgy vették fel, hogy engem csúnyán megkerültek. Szerver szinten közismert bajkeverő és drámakirálynő volt, tökéletesen illett a CG-be :P Amúgy egy fiatal skót srác volt, Raelissa nagy haverja, együtt "szerepjátszották" a leszbikus warlockjaikat Goldshireben. Raidteljesítményéről nem lehet beszélni, olyan szinten értékelhetetlen volt.
Így visszaolvasva eléggé súlyos csapatom volt :) No igen, az RP szerver csak úgy vonzotta az egyéniségeket és a nehezebb természetű embereket. Ennek ellenére nagyon sok kellemes emlékem van velük kapcsolatban (a kellemetleneket pedig az emberi agy ugyebár egyre mélyebbre és mélyebbre tuszkolja, amíg már képtelen lesz felidézni őket - és ez jól is van így) és ha a CG-re gondolok, még mindig a WoW-os "anyaguildem" van előttem. Viszont Diandra, a te emlékeidre kíváncsi lennék a lockjaimmal kapcsolatban (különös tekintettel Coldra és Raelissára, emlékeim szerint ők voltak a kedvenceid^^).
Amúgy még nem gyógyultam meg teljesen, ezért ezek a szentimentális, visszatekintő posztok ;)
Próbálok rendet rakni a gépemen, de csúnyán elakadtam. Megtaláltam ugyanis a WoW screenshotjaimat tartalmazó mappát... Döbbenetes mennyiségű élményt idéznek fel bennem a képek, jókat és kellemetleneket egyaránt. Ki vagy mi voltam a játékkal töltött idő alatt?
Először Bicskásként, a troll rugóként ismertek. Közöm nem volt a játékhoz, PvP talentezéssel szenvedtem fel magamat 60-as szintre, máig sem tudom, hogyan. Akkortájt még nem töltöttem annyi időt a játékkal, hogy komolyan raideljek, így egy eléggé rosszul működő klán tagjaként csak a kezdő instákba jutottam le. Igazából nem is hiányzott, hogy komolyabban vegyem a játékot. Bicska évek óta nyugdíjas, átment a Dark Portalon és letelepedett Thrallmarban, ahol helyi látványosságként szolgál oldschool felszerelésével és különös becsben tartott ikerpengéivel.
A félig démoni születésű warlock, Kanaloah Sweetwater bőrébe bújtam. Vannak, akik a mai napig így ismernek, a nickem is innen van. Kana volt és lesz a szívem csücske, rajta keresztül tanultam meg, mit jelent a raidelés a WoW-ban. A szerver második legjobb guildje, a Crimson Gauntlet színeiben a warlockok vezetőjeként végiggyalultam a vanilla WoW jelentős részét, csak C'Thun és Naxxramas állított meg bennünket. Fél HC guildként remek eredmény volt, de aztán a vezetőnk kilépésével a CG idétlen gyerekek hatalmi játékszerévé vált és hamarosan összeomlott. Bár az újabb guildemben szívesen fogadtak, valahogy nem éreztem magam olyan jól, mint korábban. Kanaloah szíve a CG-ben maradt.
Ez vezetett ahhoz, hogy újból személyiséget váltottam: megszületett Busma, a draenei sámán, aki már egy másik szerveren kezdte meg életét. Néhány héttel azután, hogy csatlakoztam az Isten Ostorai klánhoz, felkértek, hogy legyek a sámánok vezetője, majd rögtön ezután a raidek healer leaderének szerepét is rám osztották. Innen már nem volt visszaút, hamarosan raid leaderi pozícióban találtam magam. Ekkor tanultam meg, mit jelent a minmaxolás, a taktikák pontos ismerete. Eleinte nagyon élveztem a dolgot, de aztán azon vettem észre magam, hogy offline is egyre több időt töltök a játékkal. Amikor ez elérte a napi 4-5 órát, ráébredtem, hogy alkottam magamnak egy második munkahelyet. Úgy döntöttem, elég. Kitűztem egy célt és ígéretet tettem magamnak, hogy amint elérem, visszalépek. Elértem, megtettem.
Két hónap szünet következett, amikor a WoW közelébe sem néztem. Megvettem a Warhammer Online-t... Előbb Burlogh Greenarrer, az enyhén őrült goblin squig herder, majd Erohin Blueblood, az arisztokrata elf archmage alakjában aprítottam a másik oldal képviselőt. Mindkettőjükkel való játékot élveztem, de közel sem jelentettek annyit, mint a WoW karaktereim. Sajnos a gépem még a játék minimális erőforrás igényének legalsó szintjét is alig érte el, így látszott, hogy hosszú távon nem fog menni a dolog. Aprócska baráti társaságunkból álló klánom tagjai egyre ritkábban logoltak be, ráadásul kijött a WotLK. Nem kellett hozzá sok idő és mindannyian visszamentünk WoW-ozni.
Szegény sámánomhoz a végére annyi kellemetlen emlékem kötődött, hogy képtelen voltam vele játszani, így egy rövid időre újra Kanaloah lettem. Gyorsan rájöttem, hogy a casual életmód nem nekem való, hiányzott a raidelés, amit viszont a megváltozott körülményekre való tekintettel nem akartam felvállalni. Így felfüggesztettem az accountomat, egy ideje nem játszom, de ki tudja, mit hoz a jövő!
Minden karakter, akikkel játszottam, hozzátett valamit az egyéniségemhez, mindegyikükön keresztül tanultam valamit. Sok időm ment rá a játékokra, visszatekintve néha túl sok is. Összességében mégis megérte a dolog, hiszen játszani jó :)
Vannak olyan napok, amikor az ember ül az irodában és magában számol visszafelé 28800-tól. Aztán mielőtt teljesen bekattanna, elkezd random weboldalakon nézelődni. Valahogy így sikerült pár WoW-os témájú továbblinkelést követően rábukkannom a Lángoló Rubin Krónikáira. Utána elvoltam vele pár napig, muszáj volt az elejétől végigolvasni az egészet.
A történet egy, az Argent Dawn RP szerveren lakó klán, a Flaming Ruby tagjairól és a velük történt eseményekről szól. Rajzolója Chidori, civilben a húszas évei végén járó dán leányzó.
Míg a legtöbb WoW-ra épülő webcomic a játék aktualitásairól és jellegzetességeiről szól, a TFR az esetek túlnyomó részében a klánnal/klánban történt események egyéni szempontból történő megvilágítását, kvázi feldolgozását tartalmazza. Kifejezetten szórakoztató végigolvasni az aktuális epizódot, majd az információtöredékekből összerakni, vajon mi is történt valójában. A szereplők ez esetben nem kitaláltak, mindegyikük mögött ott a játékos személyisége és egyénisége. A grafika bűbájos, elnagyolt ceruzarajz nagyon élénk színekkel. Pont, mint a WoW :)
Chidorinak sikerült annyira megszerettetnie velem ezt az elborult csapatot, hogy egy ideig fontolgattam a szerverükre költözést és a klánba jelentkezést.
Aztán rájöttem, hogy nekem egyszer és mindenkorra elég volt az RP szerverből, illetve a jellemzően egy nemzet tagjaiból összeálló klánokból. Felsejlett pár emlék az első klánom, a Crimson Gauntlet életéből. Soha annyi drámakirálynőt nem láttam egy helyen összezárva (a többségük szigorúan női karakterrel játszó 18-20 év körüli finn srác volt) és többet nem is akarok :)
Szóval ha van egy unalmas délelőttöd, akkor nézz rá a TFR-re, érdemes!