A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése

Tágabb és szűkebb értelemben is, az elmúlt hónapok és a következő hetek eseményei ellenére is. /emo mode off

Nem vagyok egy különösebb rajongó alkat, de nyomott szomorúság fogott el, mikor ma reggel szembesültem Patrick Swayze halálhírével. Húgom kedvenc filmje volt a Dirty Dancing és egy idő után bármennyire is nem akartam, legalább ötvenszer kénytelen voltam rövidebb-hosszabb részleteket megnézni belőle. Swayze-nek köszönhetően szembesültem a "white men can't dance" állítás valótlanságával. Később láttam a Ghost-ban, majd keményebb szerepekben is, melyek közül számomra a legemlékezetesebb a Point Break zseniálisan őrült szörfös bűnözője.

Legyen neki könnyű a föld!

Hétvégén befejeztük a Battlestar Galactica negyedik évadját, már csak a Razor van hátra (ez is csak azért, mivel nem tudtam pontosan, hol csatlakozik a sztoriba és nem tudtunk leállni a harmadik évad cliffhangerei után :). Eszement ez a sorozat, alig várom, hogy az egész kint legyen itthon is DVD-n, akaromakaromakarom!

Addig is BSG soundtrack-et hallgatok (a negyedik évad persze még ebből sincs kint, grr). Mikor néztük a filmet, már akkor is feltűnt, hogy állati jó a zene, valahogy mégis kizárólag az egyre erősödő Final Four theme maradt meg az emlékezetemben a harmadik évad végéről. Imádtam ahogy a későbbiek során visszatér és kiegészül, előbb a Heading the Call-lal, végül az All Along the Watchtower-rel, míg végre egységes egészet alkot. Az pedig, hogy egy elsőre háttérzenének tűnő dalnak kulcsszerepe legyen a történetben, egyszerűen zseniális ötlet. Enjoy!

Hirtelen zuhant vagy tíz fokot a hőmérséklet, ettől elképesztő baromságokat álmodtam. Már amikor aludtam, mivel gyermekem közel három órás éktelen hisztikoncertet tartott, hogy közölje velünk, neki bizony rossz. Félkómásan, fejgörcsökkel próbáltam visszaaltatni, sikertelenül, a végére Asszonykám valahogy megoldotta. Isteni közbeavatkozást sejtek. Túl vagyok fél liter tejeskávén, nem segített. Gondolom az majd feldob, amikor húsz perc alatt visszaugrik a hőmérő harmincöt fokra. Valaki kimenthetne innen egy olyan helyre, ahol csend van, árnyék, víz és jéghideg limonádé.
Ja igen, annak érdekében, hogy ne aludjak el a volánnál, egész úton a kilométerórát figyeltem. A kedvenc céges parkolóhelyem pontosan hat kilométerre van a lakásunktól.

I want to go
I want to know
Oh, won't you please take me home

I want to see
Oh, look at me
Oh, won't you please take me home

Take me down to the paradise city
Where the grass is green
And the girls are pretty
Take me home (Oh, won't you please take me home)

Minden átmenet nélkül elkezdett szakadni az eső, az alatt a másfél perc alatt, amíg beértem a buszmegállóból az irodába, ronggyá áztam. Kreativitásom azonban határtalan, beügyeskedtem magam a 150 centi magasságban felszerelt elektromos kézszárító alá (szerencsére senki nem látta, mert ilyen pózokra komoly felnőtt ember nem hajlandó), most frissen mosott hajjal és ropogós ingben ülök az irodámban. Menő vagyok.

Ne beszéljünk arról, mivé vált az elmúlt évtizedben, személyiségéről legyen elég annyi, hogy ő volt a világ legtöbbet jótékonykodó embere, emellett a popzene egyik legmeghatározóbb alakja. Soha nem volt tőle albumom, nem kerestem a zenéjét, mégis lépten-nyomon belefutottam. A Thriller-rel forradalmasította a videoklipek készítését, későbbi alkotásai is mindig egyediek, nem ritkán monumentálisak (Black or White, Earth Song, They Don't Care About Us, Remember the Time) voltak. Ami még hirtelen eszembe jut és emlékeket idéz fel: Dirty Diana, Bad, Billie Jean, Blood on the Dance Floor, You Are Not Alone, Dangerous, Stranger in Moscow. És még megannyi dal, amelyek még nagyon sokáig forogni fognak.

Legyen neki könnyű a föld!

Nem mondhatnám, hogy a héten túlságosan kipihentem volna magamat, de a mai éjszaka mindenen túltett. Úgy gondoltam, hogy a reggeli kávé mellé vagy valami andalító, vagy valami rockzenét keresek. Aztán rájöttem, hogy inkább ötvözöm a kettőt. Lényegesen kellemesebben érzem magam.

Tegnap felhívott az egyik leendő nyári szakmai gyakorlatosom, hogy szeretné lemondani a már egyeztetett négy hetet, mivel kimegy Görögországba néhány hónapra animátornak.

Azóta nem megy ki a fejemből a dolog. Hihetetlenül megváltoztak a körülmények az elmúlt nem egészen tíz évben (nem is beszélve a megelőző tízről). Amikor én jártam egyetemre, voltak ugyan különböző lehetőségek mind a külföldi tanulás, mind a nyári munkavállalás terén, de közel sem volt ennyire természetes és magától értetődő a dolog. Végiggondoltam, nekem mire lett volna lehetőségem és bizony nem sok tétel szerepel a listámon. A külföldi féléveket jellemzően leosztották maguk és barátaik között a HÖK-ösök, a nyári munka pedig kimerült az aupair tevékenységben. Az információ megszerzése is sokkal nehezebben ment, bár már volt géptermünk és korlátlan internet hozzáférésünk. Soha nem felejtem el, amikor 8-10 gépet végig kellett próbálni, mert egyiken sem működött a csodálatos Netscape Navigator, amelyiken igen, azon pedig még az egyetem honlapja is csak hosszú percek után töltődött be :)
Húgom néhány évvel később már tucatnyi lehetőségből válogatott, ma pedig teljesen természetes, ha valaki eltűnik egy-két félévre és random külföldi országokból jelentkezik be.

Kicsit bosszant, hogy anno nem foglalkoztam ezzel a dologgal, egy kis odafigyeléssel biztosan adódott volna lehetőség. Visszatekintve már máshogyan csinálnám. De ahogy látom, a többség ebben a cipőben jár, az unokatestvéreim sem nagyon tudtak/tudnak mit kezdeni magukkal és nem sikerül kihasználni a lehetőségeiket.
Nagy felelőtlenség 18 évesen kivágni a fiatalokat a nagy szabadságba anélkül, hogy felkészítenék őket rá. Pályaválasztási tanácsadás? Bah... Ennyi idősen fogalmam sem volt arról, mit szeretnék csinálni tíz évvel később. Szerencsések azok, akik tudják, még szerencsésebbek, akiknek a családjában, vagy ismerősi körében van olyan, aki érdemi gyakorlati tanácsokkal tud szolgálni. Valahogy az egyetemen sem működik ez a fajta szocializáció, legalábbis ritkán hallom, hogy az új hallgatók különösebb információt kapnának koncepcionális kérdésekben. Könnyű elveszni, akkor is, ha nincs miből gazdálkodni, akkor is, ha túl sok minden zúdul az emberre.

Remélem, mire kisfiam oda kerül, javul a helyzet. Mindenesetre mi biztosan tájékozódunk és támogatjuk abban, hogy minél sokrétűbb lehessen és kipróbálhassa azt, ami érdekli. Feltéve ha akarja ;)

Sötét, borongós reggel, lóg az eső lába, egyedül ülök az irodámban. A körülmények ideálisak egy melankolikus, moralizálós, bérgyilkosos anime betétdalához.

0.00 - Lefekszem aludni.
1.00 - Gyermek felsír, természetesen ébredek rá, szerencsére viszonylag gyorsan visszaalszunk.
4.00 - Gyermek felsír, rápillantok az órára és nagy sebességgel zuhanok vissza az ágyba.
5.00 - Valami rohadtul csipog, kell egy perc, hogy kómásan rájöjjek, mi az. Aham, a bébiőr. Mi a frászt akar ez az éjszaka közepén? Ja, hogy alacsony az akku töltöttsége. Félálomban az ágyról lelógva tapogatózom a konnektor felé, másodszorra el is találom, milyen irányból kell bedugni a töltőt. Bónuszként életben vagyok, pedig elsőre simán belenyúltam.
5.30 - Gyermek felsír. Még van egy kis időm, kb. 10 másodperc alatt alszok vissza.
6.00 - Ébreszt a telefon, jönni kell mamutot vadászni.

Hja kérem, élni tudni kell!

Szilveszteri koncert Pécsett a Széchenyi téren hajnali két órás kezdéssel, öt réteg ruhában a csikorgó hidegben. Nem hiszem, hogy van szürreálisabb egy reggae koncert számára :D (Nem is bírtuk sokáig, mentünk vissza a fűtött szobába...)

"Tudom már rég, hogy mi az, amit szeretnéééééék!"

Kicsit elaludtam ma és majdnem az orrom előtt ment el a buszom. Én azonban feltéptem az ajtót és felugrottam a száguldó járműre. Annyira menő vagyok! (Igazából a sofőr nyitotta ki az ajtót és kb. 10-zel ment a busz, de ez cseppet sem von le a dolog értékéből^^)

Tegnap estefelé pici fiam egy óra leforgása alatt belázasodott, 39 fok fölé szökött a láza. Alapvetően nem rémültem meg, gyanítottam, hogy előbb-utóbb meg fog történni, bár annak jobban örültem volna, ha nem pont azon a héten, amikor a háziorvosunk szabadságon van.

No mindegy, kapott fél Germicidet, megfürdettük, vacsorázott, aztán elaludt. Sajnos egy órával később felébredt és hiába tettünk hideg borogatást a bokájára és a csuklójára, lassan kúszott felfelé a láza. Fél egy körül levittük az ügyeletre (korábban beszéltem velük, ezt mondták), ahol is találkoztunk egy bűbájos doktornővel, aki gyilkos tekintettel meredt ránk, amiért felébresztettük. Egy darabig csak tőszavakkal és mutogatással volt hajlandó kommunikálni, aztán amikor gyönyörűséges kisfiunk egyetlen nyikkanás nélkül érdeklődve végignézte, hogy mit is csinál vele, majd felderítette a rendelőt is, kénytelen-kelletlen megenyhült és a végére még mosolygott is ránk egy kicsit. Hiába, aki ellenállhatatlan, az ellenállhatatlan *büszke*
Kaptunk egy kioktató lecseszést azért, amit csináltunk (a csúcspontja a lenéző "első gyerek?" kérdés volt), simán ellentétes dolgokat mondott, mint a háziorvosunk, majd felírt egy másik lázcsillapítót és ennyi volt. Kiváltottam a gyógyszert, a patikus hölgy tüneményes volt, félig még aludt és majdnem nekiment az ajtónak. Viszont munka közben elmondta, hogy pont most volt ebben a témakörben továbbképzésen és gyakorló anyukaként ő hogyan szokta csinálni. Mondanom sem kell, hogy pontosan azt a gyakorlati receptet kaptuk, amit mi is alkalmaztunk... Reggelre lement a gyerkőc láza, de mivel kicsit piros a torka, ma mindenképpen megmutatjuk gyermekorvosnak.

A mobilitás érdekében ma autóval jöttem dolgozni és a Petőfin hallottam egy dalt, aminek a vokálja nem hagyott nyugodni, az első dolgom volt rákeresni. Meg is van, legnagyobb meglepetésemre magyar együttestől. A többi nótájuk nem jó, de ez nagyon fülbemászó.

Csütörtökön este éreztem, hogy baj lesz, pénteken torokfájással ébredtem, estére fújtam az orromat. Ma reggelre bedig így dudok csak beszélni, dököm dele van! Událom a dádhád!!!

A Hellsing manga újraolvasása során egyre erősödő késztetést éreztem, hogy közelebbről megvizsgáljam az animét is. Már az első részben mellbe vágott a zseniális zene, azóta képtelen vagyok kiverni a fejemből a jelenetet, amikor Alucard egy jóleső mészárlás végén halál lezser csevegő stílusban a következő szavakkal fordul az éppen vámpírrá tett, halálosan gyenge Victoriához: This was a perfect night, right? És közben szól a zongora...

Enjoy!

Eredetileg a Sziget című számot kerestem, a munkahelyemre autózva az járt a fejemben (a jó öreg "mindenki elmehet a f*-ba, csak engem hagyjon békén" reggae-feeling), de sehol nem találom. Szarul aludtam, fáj a térden (tegnap leléptem edzésről, mert használhatatlan voltam), egyedül rohadok három irodában (húsvéti munkavégzés alóli mentesítés a nőknek), a folyosón kiabálnak a felújítást végző munkások, a fejem felett egy órája megy a kibaszott fúrógép, mintha direktbe az agyamba tolnák. Na mindegy, letoltam csumán pár régi Junkies nótát (10 éve hallgattam őket, jó volt felidézni, még mindig tudom a dalszövegeket), fél liter tejeskávét és egy kávéházi croissant (beépített tárgyeset), így már esélyes, hogy megmaradok...